Miért nem illenek a gyerekek az oktatási rendszerünkhöz?
A kultúra egy viselkedés- és tudásminimum, amely a társadalmi beilleszkedéshez szükséges. A minimum eléréséhez is olyan környezetet kell teremteni, amely a növekvő különbségek figyelembevételével képes az egyéni fejlődési utakat biztosítani. A személyre szabott tanulási környezet nem csupán a gyermekek jóllétének egyik alaptényezője, hanem a jelen generáció fejlődésének, vagyis a jövő építésének útja.
Mindezt egy súlyosan adminisztratív irányba eltolt, központosított, személytelen, tehát egy nem létező sztenderd elvárást adó rendszerben, lehetetlen megvalósítani. A homogén tömegoktatást oktatást a 20. században a tömegek felett fenntartandó kontroll érdekében építették ki a rezsimek. A 21. században azonban az információ- és ingergazdagság robbanásszerű megnövekedésével együtt a diverzitás is megnövekedett. A Máté effektus által – akinek több van, annak több lesz, akinek kevesebb, annak kevesebb – kitágult lehetőségekkel a különbségek legalább annyira, ha nem erősebben növekednek, amennyire az ingergazdagság a fejlődést támogatja. Akinek bármilyen okból kisebb-nagyobb előnye vagy hátránya volt, az most megsokszorozódik.
Körülöttünk a világ már többször átbucskázott saját magán is és mindenkin, de az iskola, mint egy kövület, rendületlenül azt várja a diákoktól, hogy ugyanazt és ugyanúgy tanulják/tudják, mint száz éve. Pedig már a változás sem állandó, hanem egyre gyorsuló.
Ez a változás megjelenik a gyerekek fejlődésében, mert az emberi agy nyitott és tapasztalatfüggő. 
Valamelyes előrehuzalozottság, genetikai meghatározottság mellett elsősorban a környezeti hatások által formálódik.
A nevelésnek az alapértékeket megtartva a gyerekek fejlődési sajátosságaihoz kell igazodnia, és akkor
a fejlődést támogató környezeti tényező. Amennyiben a nevelés, és ezen belül hangsúlyosan az
intézményes formája, az oktatási rendszer nem tud megfelelni a kihívásoknak, anomáliák alakulnak ki.
Az egyre növekvő arányú, kódokkal, diagnózisokkal megbélyegzett gyermek és fiatal a nevelési rendszer
zavarainak tünete. Jelzi, hogy jelentős változtatásra van szükség.
Miért vált az iskola kövületté, a tanulás akadályává?
Nincsen az oktatásnak olyan szereplője, aki ne érezné, hogy baj van, de abban nagy eltérések vannak, hogy ki, minek-kinek tulajdonítja a baj okát. Jellemzően azok kerülnek a bűnbak helyzetbe, akik a legkiszolgáltatottabbak. Ilyenek a gyerekek, ezen belül is főképpen a fejlődési okokra visszavezethető és/vagy szociokulturális okból hátrányokkal szembesülő gyerekek a legbiztosabb célpontok. Ők kapják a különböző megbélyegző kódokat, illetve a szegregálást. Ezzel egy ideig lehet halasztani a változtatást, de amikor már a gyerekek harmada kerül a stigmák alá, akkor az oktatás szereplői közül újabb bűnbakokat kell keresni. Adódik, hogy a terepen dolgozó pedagógusok legyenek az újabb célpont. Szintén kiszolgáltatottak. Egyrészt az elkötelezettségük, másrészt a megfelelési vágyuk miatt. Meg akarják oldani a problémákat, mert azt tanulták, hogy a jó pedagógus mindent megtesz a gyerekekért, és ezt az előírások szerint teszi. Ezen a ponton van nagy szerepe a pedagógusképzésnek, amely a régi szemléletben működik, még akkor is, ha a kürtökön pompa szavakat fúj. A pedagógusképzés oly mértékben hamis, hogy miközben az integrációról tanít, törvényileg kirekeszti a tanulási zavarok diagnózissal megbélyegzett fiatalokat még akkor is, ha azok az alkalmassági vizsgán megfelelnek.
Mint tudjuk, a pedagógusok és a pedagógusokat képzők előzetes pályaszocializációja a leghosszabb és legmélyebb. Már hároméves korban elkezdődik, és legalább húsz évig tart. Csak kevesen tudják kivonni magukat azok alól a hatások alól, amelyek a fogékony fejlődési időszak, a gyermekkor során érnek mindenkit. Ezért a szemlélet, bármilyen tudatos gyakorlat ellenére könnyen visszacsúszik a paternális, minősítő-számonkérő irányba.
A pedagógusok és pedagógusképzők változását akadályozza, hogy a központi elvárások teljesen megfelelnek a régi reflexeknek. A paternális, minősítő-számonkérő rendszer, amely az autonómiát, egyéni utakat bűnként kezeli, stigmatizál és jutalommal-büntetéssel tart kordában, tovább gyűrűzik a pedagógiai munkába.
Az elvárás, hogy egy a korábbitól jelentősen eltérő gyermekekkel szembesülő pedagógusnak mindent meg kell oldani, lehetetlen helyzetet teremtett. Az oktatásirányítás nem biztosítja a pedagógusok mellé azt a szakember hálózatot, amely a személyre szabott, inkluzív, 21. századi gyermekeknek megfelelő tanulási környezetben alapvetően szükséges lenne.
A pedagógusok lehetetlen helyzetbe kerültek. Egyrészt sikerült a státuszukat olyan jelentősen lerontani, hogy már csak a legelszántabbak vagy legelkeseredettebbek jelennek meg az oktatási intézmények környékén. Másrészt azt a központi feladatot kell végrehajtaniuk, hogy a 21. századi generációt a 19. századi oktatásirányítás elvárásai szerint tanítsák.
Mindezek után nem nagy kockázat egy kutatásban azt, a hipotézist felállítani,
hogy a magyar pedagógusok mentálhigiénés állapota rendkívül rossz. 
Ez pedig baljós jel, hiszen a gyerekek tanulásának legfontosabb iskolai tényezője a pedagógus.
Ő az, aki közvetlenül, nap, mint nap hat a gyerekek fejlődésére, akár észleli ezt, akár nem.
A tanulási környezet átalakítása és a pedagógusok mentálhigiénés állapota
A MTA Közoktatás-fejlesztési Kutatási program keretében induló MTA-AVKF Tanulási Környezet Kutatócsoportnak nem az, a közvetlen célja, hogy bizonyítsa, hogy a pedagógusok helyzete katasztrofális, hanem annak vizsgálata, hogy a meglévő, és bizonyítottan hatékony módszertanok miképpen tudnak bekerülni az osztályterembe. A feltevés az, hogy a pedagógusok szemléletén és mentális állapotán áll vagy bukik minden pedagógiai fejlesztés. A kutatás követhető a http://tanulas-kutatas.hu weboldalon.
A kutatásnak három fő eleme van:
- módszertanok átadása,
- a gyerekek fejlődésének követése,
- a pedagógusok véleményének és mentális állapotának megismerése.
A célcsoport az iskolát kezdő elsőosztályosok és az őket tanító pedagógusok. Nógrádi és pest megyei iskolák vesznek részt a kutatásban. A húsz osztály tanítói tavasszal megismerkedhettek a hatékony tanulási környezetet biztosító módszerekkel. Szeptember-októberben az iskolát kezdő elsőosztályos gyerekek felmérése történt meg. Közel 800 gyermek vett részt a tesztelésben a vizsgálati vagy a kontroll csoportokba tartozóan.
A kutatás harmadik oszlopaként a pedagógusok mentálhigiénés állapotáról kívánunk alaposabb ismereteket szerezni. Körbejárjuk a pedagógusok mentális egészségének hátterét. Összefüggéseket keresünk a kiégés, a mentális egészség, az értékrend, a testi tünetek, és a társadalmi státusz között. A kérdőív célcsoportja: óvodapedagógusok, tanítok, tanárok, bölcsődében, speciális iskolában, szakiskolában, szakgimnáziumban, szakközépiskolában pedagógiai munkát végzők.
A kérdőívet Dr. Elekes Györgyi (kutató): elekes.gyorgyi@avkf.hu és Dr. Gombás Judit (kutató): gombas.judit@avkf.hu állította össze.
A kutatócsoport vezetője Prof. Dr. Gyarmathy Éva gyarmathy.eva@avkf.hu.
A kérdőív linkje a következő felületen érhető el: https://forms.gle/vVQuZjE1fHaWdJKt9
Szeretnénk, ha minél több pedagógushoz eljutna a kérdőív, és minél többen kitöltenék, hogy hiteles képet kapjunk a hazai pedagógusok jelen helyzetéről.
Köszönet minden segítségért.
Prof. Dr. Gyarmathy Éva
