Nekem a kérés… most nem szégyen

illetve de! Csak most nem rólunk van szó. Hanem az ószajlai és egerbaktai gyerekekről.

Elsősorban a gyerekeink, unokáink jövőjéért érzett aggodalom vezetett többünket a civil életbe. Rengeteget járjuk az országot. Próbálunk segíteni, amivel tudunk. Adományok gyűjtésén kívül szeretnénk összekapcsolni azokat a lemaradó térségekben élő kisközösségeket, ahol hasonló gondokkal küzdenek, hátha együtt találunk megoldást a problémákra. Kapcsolatokat építünk lélektől lélekig.
Ennek a tevékenységnek a keretében most nagy fába vágtuk a fejszénket: szeretnénk, ha lenne fűtés az ószajlai és az egerbaktai közösségi házakban, ahol a gyerekek délutánonként tanulnak és játszanak, ahol a felnőttek beszélgetnek és szintén tanulnak is.
 
Kérünk, olvassátok el vállalásunkat és ha egyetértetek velünk, bármelyikünk oldalán nyomjátok meg a fényképünk alatti Támogass! gombot.
Az adományokat, illetve felhívásunk minél több felé való megosztását előre is nagyon köszönjük az ószajlaiak és az egerbaktaiak nevében.

És akkor íme a linkek, ahol megtaláljátok ötösfogatunk minden tagjának vállalását, felhívását, motivációját.
KÖSZÖNJÜK!
Share

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük