Egyszer csak lett ez a nemzeti oldal, mint ontológiai rejtély, önnön létezésének saját farkába harapó farkasa.

Korábban volt a nemzet, oldal nélkül. Szépen zengő szó ‒ olykor felemelő, máskor tragikus múlttal, és mindig vágyott meseszép jövendővel. A nemzet nem volt, hanem lett. A 19. században, az ipari forradalmak és a polgári fejlődés kohójában olvadtak össze sok önálló kultúrából, nyelvből, gazdasági érdekből a nemzetállamok. Mi éppen akkor kezdtünk félni a nemzethaláltól. És jött a Reformkor, lőn a magyar nemzet, majd jött a forradalom, és lett a feltámadás reménye a Nemzeti dal.

Nemzet szavunk először a Bécsi Kódexben volt olvasható. Ez a 15 század közepéről való nyelvemlék több ószövetségi könyv magyar fordítását tartalmazza. A nemzet két értelemben is előfordul benne: úgy is, mint ember, aki a nemzés eredménye, és úgy is, mint népesség, embercsoport. Ez elárulja a nemzet szó kapcsolatát a nemzéssel és a nemmel. Vagyis a nemzet előtt még korábban volt a nem. Nem, nem mint tagadó szó, hanem mint nemzetség, a tágabb rokonság, akikkel összetartozunk, akikkel együtt élünk-halunk jóban-rosszban.

A 14. században élt és alkotott Kézai Simon mester krónikája szerint Hunortól és Magortól Meótisz mocsarában 108 nem(zetség) származott, ők a tiszta Magyarország, a többi mind migráncs. Persze már a honfoglaló száznyolcak is azok voltak, de erre most ne térjünk ki, inkább örüljünk, hogy a Kézai által lenézett idegenek és foglyok utódai is részei lettek a magyar nemzetnek. De miért pont 108? A krónikás itt valami nagyon régi hagyományt őrzött meg. A buddhizmusban a 108 többszörösen mágikus szám. Hogy mi közünk a buddhizmushoz? Etelközi magyar régészeti leleteken buddhista motívumok ismerhetők fel. Vezéreink azonban mást választottak. Így lett első királyunk szent és nem bódhiszattva. Ez most már így marad. Adjunk hálát Istvánnak.

Nem szavunkból származik a nemes és a nemesség. Jelentése szerint nemes az, aki valamelyik nemhez (nemzetséghez) tartozik. Werbőczi István, a Tripartitum (Hármaskönyv) szerzője szerint „a nemesség […] eredetileg a hunnok és magyarok közt keletkezett, miután ezek Scythiából Pannoniába nyomultak”. Ezt a gondolatot a történelem viharai elsöpörték. Az oszmán-török uralom után mindenféle gyüttmentekkel kellett betelepíteni a magyar pusztákat. Akik jöttek, jó magyarok lettek. Utódaik kivették részüket a nemzeti függetlenségért folytatott harcból.

A magyar nemzetépítés a 18. század második felében kezdődött. Jeles szerzők nyelvtankönyveket írtak, és megindult a harc a magyar nyelv jogaiba helyezéséért. Hogy ne csak a konyhában beszélhessünk magyarul. Addig-addig ment a harc, míg forradalom nem lett belőle. Ami sajnos elbukott. A kiegyezés körül és még utána jó pár évig a fővárosban a többség németül beszélt. Az elmagyarosodás folyamatában még a 20. század első felében is volt némi erőszak: lovastengerészünk országlása idején az állami szolgálatba lépőktől elvárták nevük magyarosítását.

Ha már ennyi az idegen, akiket részben eltűrünk, részben kirekesztünk (lásd a zsidótörvényeket), akkor jogos a kérdés, hogy ki a magyar? A nemzetkarakterológia Prohászka Lajos A vándor és a bujdosó című, 1936-ban megjelent nevezetes műve után lett nemzetes uraimék körében disputa tárgya. Mintha csak mai urainkról írta volna: „Ez a naiv önbizalom, amely az egész világgal hetykén szembefordul, mégis anélkül, hogy létét ki akarná tágítani, ez az ösztönös önelégültség […] jellemzi a magyarságot már történetbelépése kezdetétől fogva.” Habár mégsem illik teljesen mai urainkra, mert ők immár egyfolytában tágítják a létüket ‒ egészen Lovasberényig, de még az Óperencián is túl, amerre csak hajókáznak.

A proletár internacionalizmus idején a sajtóban nem írtak és nem olvastunk a nemzetről. Akkor a nép járta. Habár a szigorúan ellenőrzött Magyar Nemzet azért megjelenhetett.

A forradalmat nyomokban sem tartalmazó rendszerváltás után újra nemzetként örülhettünk egymásnak. Nem sokáig. Lettek némelyek, akik kikiáltották magukat nemzeti oldalnak, a többiek pedig lettek általuk a bal- meg a liberális oldal. Majd, hogy könnyebben legyen ellenük harcolni, egy idő után balliberálisnak és egyúttal minden baj okozójának nevezték ki őket.

Olyan pedig, hogy nemzeti oldal nincs. Ez egy értelmezhetetlen szókapcsolat. A nemzet attól nemzet, hogy egységes. Ezt megírta Kende Péter 1995-ben a Beszélőben. 2010-ben a nemzet akaratából a magát nemzeti oldalnak nevező társaság került hatalomra. Ezt ők alaposan félreértették/félremagyarázták. Elhitték maguknak, hogy ők és csakis ők a nemzet. Apránként minden nemzeti lett. Vajon mitől Nemzeti az Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.? És mitől Nemzeti a Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt? És ami ma meg holnap lesz nemzeti? Attól, hogy az övék. A nemzeti oldal pökhendi módon köpi szembe a nemzet mindenféle napszámosát: csak mi vagyunk a nemzet, itt minden a miénk. Így lett a nemzeti oldal szókapcsolat egyetlen szinonimája a maffiaállam. Ha már oldal, vajon hol, merre találjuk a nemzetit? Nemzeti stadionjainkban ő a b-közép, jeles tagjai ott ülnek, állnak, kiabálnak, az utcára szabadulva olykor törnek-zúznak, a haza pedig szégyenbe borul. Mit tesz ez ellen a nemzetvezető testvér? A keblére öleli őket. Egy tálból szotyiznak.

A nemzeti oldal önmagát a nemzet egészének hazudva arra biztat, hogy mindnyájunknak el kell menni, mindnyájunknak nemzeni kell, s a haza fényre derül. Kedvcsinálónak ez így nagyon kevés. Menekül, ki merre lát. Pedig közeleg a magyar talajgyökérből származó rögvalóság, közeleg a fejedelemválasztás. Békés Márton Macchiavelli és Gramsci műveiben keresi a diktatúra igazolását, álmaiban Orbán Viktor fejedelemmé lesz a Duna jegén.

Hogy mit csinálna egy fejedelem? Mikszáth Kálmán szerint „Egyszerűen nem lehetne parlamentárizmus miatta, mert ő maga küldene több mint száz képviselőt a gazdatisztjeiből és fiskálisaiból, aztán amikor kedve támadna, odaüzenhetné [itt egy korabeli név szerepel, mindenki gondoljon, akit akar] -nak: ‒ Én ezt vagy azt a törvényjavaslatot nem szenvedhetem. Tessék levenni a napirendről!”

Így működik ma az ország.