Klima László: Veszprémben maga a patás ördög szólalt meg

Veszprém, egy ősi magyar város készül élete nagy szerepére: Európa kulturális fővárosa lesz. Hogyhogy? Hiszen nekünk van saját, keletről hozott kultúránk. Mindegy, valahogy csak túléljük ezt is. Ezer év alatt annyi ellenségünket győztük le, Európa (és az ő velejéig romlott kultúrája) se tartja magát sokáig.

A nagy eseményre készülve, Veszprémben ezen szavak hagyták el szeretve tisztelt miniszterelnökünk (áldassék a neve…) ajakit: „Bizánc, Nagy Károly, Ottó, Napóleon, Hitler más-más alapokon, de mindegyik európai egységről álmodozott. És ez ma is így megy: egyszerre van jelen az önálló nemzeti lét és a birodalmi gondolat. A nemzeti kultúra és az európai értékek. Szuverenitás és ‒ ahogy ők mondják Brüsszelben ‒ az Ever Closer Union.”

Válaszul egy volt miniszterelnök (Gyurcsány Ferenc) fején találta kollégáját (áldassék a neve…). Ezt írta: „Beteg ez az ember. Intellektuálisan, erkölcsileg, politikailag.Nem magyarázta meg mitől beteg, úgy gondolta, mindannyian látjuk a tüneteket, nap mint nap.

És akkor jött a szakember (Ungváry Krisztián). Két szakmája van: történész és megmondó ember egyszerre (kiváló történész). Hol az egyik lován ül, hol a másikon. Magasból teszi ránk megjegyzéseit. Olykor pedig két szószék között a lovai lába alá esik lám, ezt bírta nyilatkozni a Népszavában: ‒ Természetesen, amit Hitler létre akart hozni, az sem lett volna egy önkéntes történet ‒ magyarázta. – Ám maga a náci propaganda is használta az egységes Európa a bolsevizmus ellen kitételt, vagyis a fogalomnak létezik egy korabeli konnotációja is. Vagyis, hogy valami egységes, semmit nem árul el arról, hogyan hozták létre azt az egységet: például tömeggyilkossággal, vagy éppen demokratikus alapokon.”

Abszolút korrekt állítás, történészek elcsámcsoghatnak rajta évekig, több doktori disszertációt lehetne írni a témáról. Csakhogy ott van az a másik ló is, a megmondó ember alá való. Elfelejtett átszállni rá. Pedig eredetileg azon ült, hiszen Gyurcsány Ferencet utasította rendre. No de az a történészi ló, az nagyon hányaveti. Van ám olyan szempont, ami szerint a szezon és a fazon ugyanaz a kategória, miként a ló meg a citrom is. Mi lesz, ha jön egy fasiszta evolúcióbiológus és a holokausztra ráhúzza a természetes kiválasztódás kalapját? Helyeselnünk kell majd, mivel biológiai szempontból igaza van?

Az igazmondás lován ülve azt is meg kellett volna nyilatkozni, hogy Veszprémben maga a patás ördög szólalt meg, ugyan mézzel és mázzal bevonva szavait, de akkor is összemosta a nácizmust az Európai Unióval. Itt van a kutya elásva, amit a történész lovacska nem tudott kikaparni a föld alól. Azt már Lavrov elvtárstól tudjuk, hogy a náci Ukrajna megtámadta a Kijev felé kiránduló békés orosz deszantosokat. Miniszterelnökünktől pedig most megtudtuk, hogy az Európai Unió is a birodalmi gondolat zászlóvivője. Kiváló ideológia alap (Putyin hálás lesz érte), hogy a hős antifasiszta Oroszország Európára küldje rakétáit kórházra, színházra, vasútállomásra, iskolára, amit érnek.

Békepárti miniszterelnökünk fejünkre hozza a háborút. Vajon ez miért maradt ki a Népszavából?

Share

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük