Új helyszín: MUOSZ Sajtóház VI. Vörösmarty u. 47/a. Tehát, aki lemaradt a jelentkezésről nyugodtan jöhet, jó lenne, ha a szülők is képviseltetnék magukat.
Jan. 30. 10. 30.
Kedves tantestületek, kedves kollégák!
A PDSZ Budapesti Választmánya elhatározta hogy megteremti egy olyan találkozás lehetőségét , ahol a tantestületek és civil szervezetek képviselői, akik egyébként nincsenek egymással kapcsolatban, megbeszélhessék az általuk észlelt problémákat, megismerjék egymás ötleteit, javaslatai , összehangolhassák a tervezett események időpontját és programját, megállapodjanak a kapcsolattartás módjában .
Miután nem szeretnénk azt a látszatot kelteni, hogy PDSZ-nek köszönhető a most kibontakozó civil aktivitás, a találkozót a Hívatlanul Hálózattal és a Human Platformmmal közösen szervezzük.
Hívjuk tehát a tantestületek és civil szervezetek képviselőit január 30-án, szombaton 10.30-ra „Országos tantestületi értekezletre”
a következő címre: Budapest, V. kerület Akadémia utca 11.* magas földszint. A helyet a Humán Platform biztosítja.
A moderált tanácskozás résztvevői egymással, illetve a Herman Ottó Gimnázium, a miskolci közoktatási intézmények Közalkalmazotti Tanácsainak szövetsége, a Baranya Megyei Szakszervezetek Akcióegysége és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete képviselőivel tudnak javaslatokat, véleményeket egyeztetni, és jogi tájékoztatást is kapnak.
Ha a vidékről jövők tudnak „tele kocsit” szervezni, az utazás költségeit támogatni tudjuk.
Mivel nem tudjuk, hányan szeretnétek jönni, kérjük, hogy részvételi szándékotokról a következő címre küldjetek jelzést január 25-én estig: tagsag@pdsz.hu. Ez azért fontos, hogy szükség esetén tudjunk nagyobb helyiséget szerezni és erről még értesíteni tudjunk Benneteket. Azt is jelezzétek, hogy szükségetek van-e útiköltség támogatásra.
Várunk Benneteket!
A szervezők nevében üdvözlettel,
Komjáthy Anna
a PDSZ Budapesti Választmányának ügyvivője
Budapest, 2016. január 22.
Tisztelt Pedagógus Szakszervezet!
Nagyon örülök a “szervezkedésnek”, ami végre elindult az országban. De sajnos a legtöbb helyen a mi problémánk szóba sem kerül, mindig csak a pedagógusokkal foglalkoznak mindenhol. Megértem, hogy csökkenteni kell az adminisztrációs terheiket, de remélem nem olyan áron fog ez megtörténni, hogy amit tőlük elvesznek, a mi nyakunkba varrják! Nem bírunk el több terhet már mi sem! Visszük a hátunkon az iskola összes problémáját, csináljuk a költségvetést, normatívát, KIR-t, KIRA-t, tankönyvrendelést, tanulónyilvántartást és sorolhatnám még ki tudja meddig, és mindezt minimálbérért! Személy szerint az én bérem E14 besorolással most emelkedik fel 600.- forinttal, és érem el az érettségis minimálbért, felsőfokú szakmai végzettséggel! (irodavezető, mérlegképes könyvelő, nyelvvizsga, és 40 éves munkaviszony, amiből 20 év a jelenlegi iskolámban telt el!!!) Az adminisztrátor sima érettségivel, 13 éves munkaviszonnyal szintén ennyi bért kap január 1-től! Hol van itt az igazság, a megbecsülés, az iskolai végzettség és az eltöltött évek díjazása????? Ezen a lehetetlen helyzeten kellene azonnal változtatni, mert ez akkora feszültséget szül, hogy már a mindennapi munkánk rovására megy!!!
Kérem, ezt a problémát is vigyék a kerekasztal elé, hogy Balog miniszter úr is tisztában legyen vele, mit értek el a minimálbér emeléssel!
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.
Üdvözlettel: Arany Katalin iskolatitkár Debrecen
Tisztelt PDSZ!
Csatlakoznék az előttem szólóhoz. (iskolatitkár) Informatikus könyvtárosként 57 évesen 117 ezer a nettó fizetésem (bérkompenzációval), mert nincs tanári végzettségem. A bérfeszültség általános. Az új szabályozás miatt előfordul, hogy fiatal iskolatitkár kolléganő (mert van ped. végzettsége) ped. besorolást kapott, természetesen a vele járó kedvezményekkel (szabadság) együtt. Mindig a 2008-as “béremelést ” emlegetik, ami átlag (!) 5 % volt. Az akkori min.bér 62.500-ról 69.000 lett. Ma mennyi a minimálbér? Minimum ennyivel (a 110 különbségével) kellene többet kapnunk. 2008-ban az F=7 közalk.besorolás kapott bruttó 2500,- Ft-ot! Viszont a KLIK elvett kb havi 25 ezret, mert minden plusz megszűnt. Akkor kaptunk éves BKV bérletet, étkezési jegyet, valamint kétszer egy évben jutalmat. Összeadva ez havi 25 ezer (alulról). Így nemhogy emelést kaptunk, hanem kevesebb lett a jövedelmünk. Az “jár jól”, aki nulla iskolával, fiatalon minimálbért kap, mert csak nekik emelkedett a fizetésük. Egyébként általános tapasztalatom, hogy még a mellettünk dolgozó tanárok sem tudják (nem is érdekli őket), hogy mennyit keresünk. 40 ezer kötet, napi 9 ólra nyitvatartás … kb. 1100 diák.
Hogyan, és ki fogja pótolni ezeket az elveszett éveket? Éhbér, és ez után fogjuk a nyugdíjat kapni…?? Öngondoskodás? Miből?
üdvözlettel: Marianna