„Az úr hűbéri-rendi jelenség, a középosztály kapitalista- osztálytársadalmi jelenség, az értelmiség örök emberi szerep.”
Értelmiségi az, aki „minden felismert közérdek ügyében kezdeményezőleg lép fel, minden közérdekű szövetkezésben vagy mozgalomban tehetsége szerint munkájával és adományával részt vesz, és igyekszik azt győzelemre segíteni, tisztában lévén azzal, hogy a közügyek elhanyagoltsága, vagy méltatlan emberek kezébe való kerülése egyedül a tisztességes emberek kezdeményezésének hiánya és közéleti bátortalansága miatt történhetik.”
A fentiek, azaz Bibó István gondolatai alapján úgy tűnik, hogy mi pedagógusok zömmel legfeljebb urak szeretnénk lenni, esetleg a középosztályra kacsintgatunk – reménytelenül persze – a béreink fényében. Azoknak a béreknek a fényében, amelyek csak a megosztottságunk növeléséhez alkalmasak, urak legfeljebb egy-két napig lehetnénk belőle, az alsó középosztály peremébe kapaszkodásunk reménytelensége is csak akkor tűnik fel, amikor a hónap utolsó napjain menetrendszerűen felvetődik a kérdés, mikor is utalják a következő fizetést.
Az egyetlen reményünk az értelmiségévé válás lenne. Lehetne. Mi ugyanis nem bátortalanok vagyunk a közéletben, hanem gyávák. Gyávák, hogy kiálljunk azokért
- akiknek a következő fizetés sem hoz könnyebbséget, függetlenül attól, hogy 2-án vagy 5-én utalják.
- akik nélkül a differenciálás éppen az érzékszervi és testi sérült gyerekek intézményeiben szólam lenne csupán;
- akik folyamatosan, napi nyolc órában vannak jelen azok között a gyerekek között, akik között mi 4-5-öt;
- akik szükség esetén gyerekek orrát és fenekét törlik, intimbetétjeit cserélik, fénymásolnak, segítenek előkészíteni és elrakni a tanítás eszközeit;
- akik a mi útmutatásunk alapján ugyan, de gyakran éppen a csoportba nem vagy csak rövidebb időre illeszthető gyerekekkel foglalkoznak egyénileg.
Kérjük, hogy minden olyan gyógypedagógiai tanár, akinek asszisztens segíti munkáját, illetve mindenki, aki átlátja az általuk végzett munka fontosságát, csatlakozzon tiltakozásunkhoz a fizetésük csökkentése ellen.
Hívatlanul Hálózat
Hálózat a Tanszabadságért
Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
Csatlakozási szándékát itt jelezheti (további szervezetek csatlakozását is várjuk):
A NER-nek nem kellünk.Nem kellünk,mert a gyerekünk nem fog adót fizetni.Pálinkát sem fog főzni,és valószínűleg szavazni sem megy el.Eltartani sem fog ha megöregszünk,értéktelen a “munkára épülő” szép új (majdnem azt írtam,világban) országban.Ha mi nem kellünk,ti sem kelletek,ma is éhbérért,lelkesedésből,elhivatottságból dolgozó EMBEREK.De tudnotok kell,ha nem is mondjuk,minden nap hálásak vagyunk,hogy vagytok.Köszönjük az értünk,a gyerekeinkért végzett áldozatos,”nemértemhogybírja” munkát……….
Kedves Dömötör Zoltán!
Gyógypedagógiai asszisztens, pedagógiai asszisztens, gyermekfelügyelő, dajka, ápoló és minden olyan dolgozó nevében, – aki sérült, fogyatékkal élő emberek életét segít jobbá, élhetőbbé tenni munkájával – köszönöm elismerő szavait.
Egy gyógypedagógiai asszisztens Borsod-Abaúj-Zemplén Megyéből, Miskolcról!
Gyógypedagógusként nap mint nap látom, milyen minőségi munkát végeznek “asszisztens” kolléganőim. Jár nekik az idézőjel, hiszen mi tudjuk igazán, a teremben, a ránk bízott gyerekekkel való foglalkozásban valójában egyenlőek vagyunk, egyfelé húzunk, egymást segítjük. Nélkülük bezárhatna minden EGYMI, integrált többségi iskola, stb. Egyben különbözünk: ez pedig a fizetésüknek nem nevezhető éhbér. Minden hónapban, mikor látom elkeseredett arcukat a fizetéspapírt nézve, én szégyenlem magam. Szégyenlem, hogy én többet keresek.
Amit ők, ti tesztek, megfeszített munkát végezve, fáradtan, mégis mosolyogva (mert a sérült gyereknek remek antennája van), sokszor erőn felül, időt, energiát, s bizony még pénzt sem kímélve, az megfizethetetlen.
Bár ezt többször is elmondom az én kolléganőimnek, itt, ezen a fórumon is szeretném megköszönni nektek az emberfeletti munkátokat, miközben tudom, ez nem helyettesíti az anyagi biztonságot, én csak ennyit adhatok, de ezt szívből mondom.
Szabó Andrea
EZ mind szép és jó de mi lesz a gyerekfelügyelőkkel és adott esetben az ápolókkal?
Nagyon jó árzés, hogy az ország minden pontjára eljutott a felhívás és visszhangra talált.
Pingback: ÁLLÍTSUK MEG A BARBÁROKAT! – A HÍVATLANUL Hálózat felhívása »
Kedves tanszabadságért küzdők ! Én értem ki harcolt, ki emelt szót
1952-ben, mikor a kitűnő bizimmel az ország egyetlen egyetemére sem mehettem, mert pap volt az apám? / sok száz sorstársammal együtt…/
Mi ez ahhoz képest? Legalább ti tanulhattok, foglalkozhattok azzal, amit szerettek. Ennyi….