A HÍVATLANUL Hálózat pályázatot hirdet HÍVATLANOKNAK, KOCKÁSOKNAK és MÁSOKNAK
Az oktatás résztvevőiként egyre fontosabbnak látjuk, hogy minél többen ismerjék és értsék, miért és mi ellen küzdünk. Jó lenne olyan egyszerűen kommunikálni a céljainkat, hogy mindenkihez eljussanak.
Ezért pályázatot hirdetünk diákoknak, szülőknek, pedagógusoknak és minden kockás-esernyős mozgalommal rokonszenvező társunknak
1. szlogen
2. dalszöveg, átköltés
3. plakátterv, kisfilm
kategóriában.
A díjazott műveket minden lehetséges fórumon és megmozduláson terjesztjük, használjuk.
A főnyeremény: a változás.
Egy új és hosszú távra, széles társadalmi konszenzussal elfogadott oktatási rendszer.
A pályaműveket a hivatlanul@hivatlanul.com címre várjuk.
A pályázat szakaszos.
Az első határidő: június 10.
A zsűri folyamatosan dolgozik, hogy akár már 11-ei demonstráción felhasználhassuk a pályaműveket.
Aki a pályázaton indul, egyben megadja az engedélyt műve felhasználására, ezért jelezzétek, névvel vagy jeligével adtok-e rá engedélyt. Amennyiben jeligét adtok meg, már a zsűrinek is így továbbítjuk pályaműveteket.
A pályázat ötletgazdái, egyben a zsűri tagjai:
Horváth Orsolya tanár, költő
Kiss Judit Ágnes tanár, költő
A zsűri harmadik tagja nagy örömünkre: Erdős Virág, költő