Tiltakozó nyilatkozat a középfokú oktatás átalakításával kapcsolatban

Kozpiskola_tiltakozas

Pedagógushivatásukat gyakorló szakemberekként, sokan iskolás gyerekek szüleiként, és elsősorban tudatosan és felelősségteljesen gondolkozó állampolgárokként döbbenetünket és felháborodásunkat fejezzük ki a középfokú oktatás tervezett átszabásával kapcsolatban, illetve a jövő évi oktatásügyi költségvetés-tervezet láttán.

A gimnáziumi férőhelyek számának drasztikus csökkentésével és a szakképzés átalakításával az eddig is sok sebből vérző, a társadalmi különbségeket enyhíteni képtelen iskolarendszer a jövőben végképp beáll egyfajta kasztrendszer kialakításának szolgálatába, és gyakorlatilag teljesen ellehetetlenít mindenfajta társadalmi mobilitást.

Aggasztónak látjuk a gyermekeink sorsát és hosszú távon az ország sorsát is.

Aggasztónak látjuk a szakmánk helyzetét is, hiszen a tervezett változtatások és megszorítások óhatatlanul tehernövekedéshez és elbocsájtásokhoz vezetnek majd.

Tiltakozunk a további esztelen és meggondolatlan átalakítások ellen, és felhívjuk a velünk egyetértő magánszemélyeket, közösségeket, civil szervezeteket, tantestületeket, tanárokat, szülőket és gyermekteleneket, hogy csatlakozzanak hozzánk, és hallassák hangjukat!

Törley Katalin, tanár, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest
Erőss Orsolya, tanár, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest
Lotfi Éva, tanár, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest
Pócsné Berkesi Zsuzsa, tanár, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest
Sallai Katalin, tanár, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest
Sándor Zsuzsa, tanár, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest
Bakó Katalin, tanár, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest
Mensah-Brown Délia, tanár, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest
Samu Ágnes, tanár, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest
Kozma Éva, tanár, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest
Bajnok Júlia, tanár, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest
Varga Zoltán, tanár, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest
Sárallyai Orsolya, tanár, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest
Csernovszky Zoltán, tanár, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest
Ocskó Emese, tanár, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest
Sándor Anikó, tanár, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest
Federmayer Katalin, tanár, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest
Visy Éva, tanár, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest
Dr. Kiss Mártonné, tanár, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest
Süki Gyöngyi, tanár, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest
Magyar Guba Melinda, tanár, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest
Szászvári Irén, tanár, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest
Mezei Bálint, tanár, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest
Balázs Edit, tanár, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest
Pivárcsi István, tanár, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest
Vas Mariann, tanár, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest
Ferenczi Szilvia, tanár, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest
Hortobágyi Katalin, tanár, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest
Ulrich Ágnes, tanár, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest
Bérczi-T. Ádám, tanár, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest
Rózsa György, tanár, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest
Utasiné Benes Beáta, tanár, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest
Kárai Dániel, tanár, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest
Domszky Ildikó, tanár, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest

Csatlakozási szándékát az alábbi űrlapon jelezheti:


 

Share

18 thoughts on “Tiltakozó nyilatkozat a középfokú oktatás átalakításával kapcsolatban

  1. Farkas Ibolya

    Mélységesen felháborít amit a kormány az oktatással tesz, sajnálatosnak tartom, hogy a kormányunk úgy érzi egy rakás buta tudatlan gyermeket kell ennek az országnak nevelnie.

    Reply
  2. Pingback: Tiltakozó nyilatkozat |

  3. Hell István

    Ezt a vesztébe rohanó országot csak a tudás alapú társadalom mentheti meg, és a politikai nemzet egyesítése.

    Reply
  4. dr. Papp Sándor

    Ezt egyenesen felháborítónak, és elfogadhatatlannak tartom !!!!!!!!!

    Reply
  5. Bártfai Attila

    Nyugdíjasként évek óta arról beszélünk a feleségemmel hogy ez a kormány nem az ország érdekeit veszi figyelembe hanem a saját gazdagodásukat. Ezért képesek a minket az ország lakosait egy butító elnyomó önkényuralmi feudális rendszerbe taszítani. A fiataloknak esélyük egyre kevesebb lesz az érvényesülésre. Az ország pedig egyre süllyed lefelé. Ezért minden az ország jobb útra terelését szolgáló kezdeményezést támogatunk. Nem mindegy hogy a gyermekeink és unokánk milyen világban fog felnőni.

    Reply
  6. Gönczi Ágnes

    26éves édesanya vagyok. 2éve megpróbáltam megszabadulni a hazÁmtÓl hogy jobban és biztonságosabban élehessen a kis családom.de az a baj hogy a családom utáni honvágy haza hozott…most itt szenvedünk napról napra élünk..

    Reply
  7. varga istvánné

    Ha ebben a dologban nem tud az egész ország:csecsemőtől dédszülőig, óvodástól egyetemistáig összefogni, mehetünk oda, ahol “egy nemzet süllyed el”, s akkor már késő lesz a gyászkönny.

    Reply
  8. Hornyik Katalin

    Sziasztok,

    én megpróbáltam aláírni, de nekem nem látszanak a csatlakozók. Ez direkt van?

    Kati

    Reply
  9. Pless Viktor

    Most már meggyőződésem, hogy mindez tudatosan történik, nem pusztán szakmaiatlanságról vagy pökhendiségről van szó. OV hülyéket szeretne maga köré. Sok-sok közmunkást és CBA-ban dolgozó próbaidős kussolót, akiknek se diplomája, se nyelvtudása, se informatikai képzettsége, így kiugrási lehetősége sincs.

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük