Kisokos a KLIK-fórumokhoz

„VALÓDIVÁ TEHETŐ A KORMÁNY KÖZNEVELÉSI ÁLKONZULTÁCIÓJA

KEDVES PEDAGÓGUS KOLLÉGÁK!

Bizonyára eljutott hozzátok az információ, hogy február első hetében az ország összes tankerületi igazgatója köznevelési fórumot tart. Abszurd lenne, ha ők képviselnék az érdekeinket, de ha ügyesek vagyunk, a kormány és a közvélemény számára is reális képet adhatunk arról, mi a véleményünk a jelenlegi oktatáspolitikáról.

AZ ALÁBBI KÉT HIBÁT NEM SZABAD ELKÖVETNÜNK:

  1. Nem veszünk részt a konzultációkon. (Következtetés: A pedagógusok mindennel elégedettek.)
  1. Összeállítunk egy problémalistát. (Fél óránként tartanak egy sajtótájékoztatót, ahol bejelentik, hogy az elmúlt 30 percben éppen melyik problémát oldották meg, és egyébként is éjjel-nappal értünk dolgoznak, nem beszélve arról, hogy folyamatosan emelik a fizetésünket.)

JAVASLATOM:

Ezeken a konzultációkon minél többen vegyünk részt.

  1. Szögezzük le, hogy szolidárisak vagyunk azokkal a kollégákkal, akik eddig a nyilvánosság elé álltak a problémákkal. Mondjuk ki azt is, hogy ezek a problémák rendszerszintűek, következményei a modern oktatási trendekkel szembe menő elhibázott oktatáspolitikának.
  1. Követeljük, hogy a kormány mondja ki, a 2011-ben elfogadott köznevelési törvényt átmenetinek tekinti, és haladéktalanul megkezdi az érdemi egyeztetéseket valódi szereplőkkel egy új közoktatási törvény elkészítéséhez.
  1. Követeljük, hogy az új közoktatási törvénnyel kapcsolatos egyeztetések az alapoktól kezdődjenek. Az elmúlt 4 évben kiderült, hogy az irány sem jó, és a toldozgatás foltozgatás sem vezetett sehova. A tárgyalásoknak szólnia kell az intézmények fenntartásáról, autonómiáról, önálló gazdálkodásáról, bérpótlékokról, előmeneteli rendszerről, minősítésről, kötelező óraszámokról, kötelező órákon felüli túlórák kifizetéséről, 32 óra eltörléséről, fizetések minimálbérhez kötéséről, tankönyvekről, érettségiről, Natról…stb., és mindezek előtt a gyermekről, az ő mindenek feletti érdekéről.

Javaslom, hogy ezeken a köznevelési konzultációkon – ha egyetértetek vele – fogadjátok el a fenti 3 pontot, vagy fogalmazzatok meg ezekhez hasonló tartalmú követelést. Készüljön emlékeztető vagy jegyzőkönyv, melyek másolatát a küldjétek a pdsz@t-online.hu e-mail címre. Ezeket mi a PDSZ-ben összesítjük, és ha hozzájárultok, akkor nem csak az összesítést, hanem a konkrét jegyzőkönyvet is nyilvánosságra hozzuk. Amennyiben ezt mind a 176 tankerületben megtesszük, kiderül ki áll közelebb az igazsághoz: az, aki nem találkozott még olyan kollégával, aki elégedett a jelenlegi köznevelési rendszerrel, vagy Balog miniszter úr, aki szerint a többség elégedett. Az is lehet, hogy a kép árnyaltabb lesz.

Köszönöm, hogy elolvastátok. Sikeres, jó munkát kívánok!

Örülnék, ha levelem mindenki (kolléga, nem kolléga) megosztaná:

Tollner József
a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és KSZKI tanára, a PDSZ elnökségi tagja”

 

FÜGGELÉK

A tanárokhoz ilyen „leirat” érkezett az iskola vezetésétől (maga a KLIK-levél itt):

„Bizonyára beszélgettetek már a problémákról.
Arra kérlek benneteket, hogy röviden írjátok le és küldjétek el nekem mihamarabb. Megpróbálom összefésülni az észrevételeket, javaslatokat az értekezletre és így könnyebb, hatékonyabb lesz beszélni róla.
Írásban szeretnénk leadni a KLIK-nek.”

Ennek értelmében ezek után a tanárok észrevételeit, javaslatait az iskola vezetése „összefésüli”, majd elküldi a KLIK-nek. A KLIK munkatársai pedig összefésülik.

JAVASLAT:

Egy kollégától úgy tudjuk, egy intézménytől max. 20-an mehetnek. Elvben minden fórum az elején szavaz a saját napirendjéről. A felolvasósdit nem szabad megszavazni. Amennyiben nincs szavazás, a fórum értelmét veszti, akkor fütyülni, énekelni kell az intézményvezetők felolvasása alatt. Ha mindenki a másik testület intézményvezetőjének felolvasása alatt zajong, akkor nem érheti retorzió. A mindennapi testnevelés talán hagyott néhány sípot az iskolában, vigyétek magatokkal! Legyetek bátrak és szellemesek, muszáj! Himnuszt és Szózatot énekeljetek, nagy magyar funkcionárius legyen a talpán, aki azt le meri állítani!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.