A mai napon (2014. szeptember 14.) többek között Lázár Juli, a HÍVATLANUL Hálózat alapítója mondott beszédet.

Kizökkent az idő.

Hová kerültünk? Kik vagyunk? És mivégre? “Vannak hamis próféták, akik / Azt hirdetik nagy gonoszan, / Hogy már megállhatunk, mert itten / Az ígéretnek földe van.”

Az álmainkkal vagyunk azonosak? Azzal, amit birtoklunk, vagy azzal, amit nem? A társadalomban, a családban elfoglalt szereppel? A lázadásunkkal? Hol vagyunk a szerepeink között? Hogy fér össze az egyén boldogsága a közérdekkel? A múlt felelőssége a jelennel? Kell-e, hogy boldog legyen az egyén? Netán elég, ha munkaalapú? Minden nappal egy kicsit többet dolgozik, és várja, mikor hajtják a vágóhídra?

Hume szerint a törvényt lényegében arra találtuk ki, hogy megakadályozzuk a szabad rablást. Roppant egyszerű. Ha nem szeretjük, hogy minket kifosztanak, nekünk is korlátoznunk kell a rablóösztönünket. Ha a törvényt önkényesen alkalmazzuk, már nem törvény, csak eszköz, fegyver mások sanyargatására. Előbb-utóbb ellenünk fordul, mert a sanyargatást sokáig lehet tűrni, de soha nem véglegesen.

Igen ám, idő és fegyver.

Egy szobor, ami az idővel játszik, és fegyver lesz belőle.

Összegyűlünk miatta újra meg újra.

Mert miénk itt a tér.

Néhány maroknyi ember nem enged, mert ők a társadalom lelkiismerete. Hősiesen áldozzák az idejüket, kockára tesznek mindent, amijük van, vagy még lehetne. De megegyezni ők sem mindig tudnak. Az egyik kéz néha elhessenti, ahelyett, hogy megszorítaná a másikat. Miért vagyunk hajlamosak azt hinni, hogy nálunk az igazság? Holott az igazság nem tulajdon. Nem akarhatjuk, hogy a pillanatnyi létezésünket igazolja. Kereshetjük innen is, onnan is, és jó esetben összeadódik a tudásunk.

Iványi Gábor is beszélt már ezen a színpadon. „Soha nem emelhetjük olyan magasra a keresztet, hogy akár csak egyetlen fecskefészket is leverjünk vele” – mondta annak idején a parlamentben, és ehhez is tartja magát. Talán ezért haragszik rá, aki haragszik rá. De nem fogható sem kormányra, sem politikusra, hogy Iványi petícióját, amelyben politikai oldaltól független alapigazságokat fogalmazott meg, a mai napig mindössze 344-en írták alá.

Pedig azzal kellene kezdenünk, amit mond. Rögzíteni az alapelveket. Ha majd a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet. Ha majd a jognak asztalánál mind egyaránt foglal helyet. Ha majd a szellem napvilága ragyog minden ház ablakán. Mert mit tanít a gyerekeinek, a diákjainak, a honfitársainak az, aki nem tudatosítja magában, hogy az emberi méltóság valóban sérthetetlen, ahogyan az Magyarország alaptörvényében áll. Ha ezt a törvény végrehajtói nem tartják tiszteletben, azért minden állampolgár felelős. Kevés sajnálkozni a nyomorgókon, az oktatás, az egészségügy, a kultúra sanyarú helyzetén. Kevés azt mondani, rajtam úgyse múlik semmi. Az állampolgár dolga figyelmeztetni a többség által a maga szolgálatára választott kormányt, mégpedig nyomatékosan.

Mi, akik itt összegyűlünk, legalább erőt adunk egymásnak, de mi van azzal, akinek ennyi se jut? Minden nap újabb éhező családokról, kiszolgáltatott gyerekekről jön hír. Az állam mindössze a funkcióit nem tölti be. Az adót beszedi ugyan, de töredékét költi csak oktatásra, egészségügyre, szociális hálóra, kultúrára. Mintha a saját pénzét szórná, kegyet gyakorol, ha mégis csurrant-cseppent belőle. Nem szerez érvényt a saját törvényének, de másokat vegzál jogellenesen. Hagyja, hogy forróságban korlátozzák a vízszolgáltatást. Ha gyermek elleni erőszakra derül fény, nem az okokat kutatja, a gyermekvédelem rendszerét javítja, a fejekben ülő homályt oszlatja, hanem visszamenőleg törvénykezik, hogy segítsen megkövezni egyetlen embert. Segít megkövezni bárkit, mert a népnek kenyér és cirkusz kell. Cirkusz van, kenyér nincs. Szerencsére működni kezd a szolidaritás. Van például Szociális Csomagküldő Mozgalom, köszönet érte. Köszönet mindenkinek, aki legalább nem csukja be a szemét. Sok kicsi csoportban próbálkozunk, erőn fölül. Mi volna, ha összeadódnánk?

Néhány hónapja létrehoztunk egy információs felületet, melyhez azóta 23 szervezet csatlakozott, a cél, hogy legalább tudjunk egymásról és összehangolódjunk, a név persze kissé suta, mert kapkodunk, nincs pénzünk, nincs időnk. Civil Tájékoztató és Koordinációs Platform. Néhányan gyanakodtak az ötletgazdára, azt kérdezgették, kinek fűződik ehhez érdeke? Miért ez és miért nem más? A honlapot néhány lelkes civil működteti, nincs mögötte sem pénz, sem hatalom, ezért akadozik. Ha mégis beindulna, egy kis hólabda lavinát indíthatna el. Ha ott lenne mindenki, nem néhány száz ember gyűlhetne össze, mikor a hatalom önkényeskedik, hanem több százezer, mert azonnal átjutna a hír.

Ha belegondolunk, egy maroknyi ember irányítja a jelenlegi hatalmat is. Ez az embercsoport elképesztően gátlástalan. Megszűntek fékek és ellensúlyok, klientúra van. Feudális viszonyok, ha nem is szabad, de irányított rablás. Megvesznek, vagy megzsarolnak szinte mindenkit.

Tetszik vagy nem, mi engedtük, sőt löktük a hatalom közelébe ezeket az embereket. Nekünk is kell őket leváltani. Hírnökökre van szükség. A történelemből és az irodalomból tudjuk, hogy mindig a hírnököt fejezik le elsőnek, mégis mindig akad újabb hírnök, új velszi bárd.

El kell jutnunk az ország minden zugába. De hogy a híreink bárkit is érdekeljenek, ehhez előbb oda kell figyelnünk a nyomorgókra, a kiszolgáltatottakra, a megszomorítottakra. Akiknek vagy erejük nincs már ránk hallgatni se, vagy a sarokba bújva a fülükre húzzák a takarót, hátha akkor nem kell tudomásul venni, hogy ők lehetnek a következők.

Ez az ország a mi országunk. Magyar állampolgároké, akárhonnan származunk, akármilyen színű a bőrünk, akárhogyan gondolkodunk. És amint az egyik itt kiállított tárgyon, egy könyvborítón szerepel, “minden országnak olyan kormánya van, amilyet megérdemel”. Ezt érdemeljük? Feudális viszonyokat a XXI. században? Alattvalóképzést? Megosztottságot? Nyomort? Szellemi sötétséget?

Nézzünk magunkba, Dánia börtön és kizökkent az idő. Ha nem vágyunk a Hamlet gyilkosságokkal sterilizált színpadára, mozduljunk végre! Mozduljunk ki innen is, álljunk szóba, akivel csak lehet. Mint valaki nap mint nap itt a téren. Vagy az Eleven Emlékmű beszélgetőtársai. A Kötőjel Filmklubosok. A Humán Platform felvonulást szervezett tegnap, civil piknikre készül, lesz állampolgári részvétel hete, a Hívatlanul gyermekvédelmi fórumot szervez. Az OHA filozófusvitát, a Szabad Oktatásért csoport alternatív diákparlamentet. A Szekuláris Egyesület ateista sörözést, a Demokratikus Nevelésért Egyesület Felhősulit. Mások mást. Figyeljünk, és adjuk tovább a hírt, hogy vagyunk. Hogy a sok elkeseredett ember nincs egyedül. Ne adjuk fel, és ne gondoljuk, hogy egyik napról a másikra sikerül csodát tennünk. Építkezzünk, tégláról téglára, és ha ledől, kezdjük elölről megújult tudással. A britek demokráciája lassan félévezredes, mégsem tökéletes. A miénk mindössze negyedszázados, és annyi mindent elhibáztunk, nem csoda, hogy recseg-ropog. De ki kell állnunk egymás védelmében, és azt mondanunk az önkényre: NEM, a méltó életre: IGEN, IGEN!