Vezércikk a Tanárblog oldalán – 2014. szeptember 29.
Bevallom, azt gondoltam, hogy ennyi év tanári tapasztalata után legalább részben én irányítom, illetve átlátom az osztálytermi folyamatokat. Annyira biztos voltam ebben, illetve abban, hogy nagyon figyelek mindig mindenre, hogy a minap egy kihívást intéztem a diákjaim felé: fogadjunk, hogy nem tudnak úgy sms-t küldeni az órán nekem, hogy azt én ne vegyem észre. Nehezítésül egy 10 szóból álló angol mondatot kellett elküldeniük, amelyet az óra elején írtam fel a táblára, elkerülendő, hogy még a szünetben valamit előre beírjanak, majd az órán csak egy ‘Elküld’-öt nyomjanak. Hogy mi lett a vége? Nos, olyasmi, emire nem számítottam. Őszintén.
Először is kiderült, hogy semmit sem látok abból, ami az osztályban zajlik, ha nem akarják, hogy lássam. […] Félelmetes magabiztossággal, az órán dolgozva kaptam az sms-eket sorban. Van, aki a hallott szövegértés feladat alatt küldte, amikor éppen a CD-re is kellett figyelnie.
A tapasztalat: MINDEN gyerek gond nélkül sms-ezett az órán, sőt, van aki hangüzenetet vett fel, de kaptam pad alatt készült MMS-t, és mondták, hogy ugyanilyen könnyen lehetne videót is készíteni. A legdurvább az volt, aki éppen angolul válaszolt nekem, a szemembe nézett, majd szólt, hogy szerinte üzenetem jött. Végül volt, aki nem küldött, mondván, hogy nem költene arra pénzt, hogy még rosszabbul érezzem magam. Kedves 🙂
Mindezek kapcsán a tiltás hasznosságáról kezdtem el magamban gondolkodni, amikor megpróbáltam a kísérlet tapasztalatait magamban összegezni. Ha nem akarják, nem tudjuk, mi történik az órán. […] Mégis, teljességgel értelmetlen a tiltás, nem tudunk vele semminek gátat szabni, ha nem akarják a diákok.
A végső tapasztalat: nincs más, meg kell próbálni olyan érdekes órákat összerakni, ahol annyi minden történik, hogy a fontos sms-ek várhatnak a szünetig.
Az eredeti cikk idekattintva olvasható
