Régóta terveztem, hogy elbeszélgetek fiammal, Misivel arról, hogy miként látta ö a híres-hírhedt Summerhill iskolát, három látogatása alatt (2012 májusában 3 hét, 2013 májusában 4 hét, 2013 novemberében 5 hét). Szeretném ezúton is megköszönni Zoe Readheadnek az iskola vezetőjének, hogy nekem mint az iskola barátjának lehetővé tette azt, hogy Misi bepillantást nyerjen az iskola életébe. Misi első látogatása idején én is találkoztam az iskola diákjaival, akikkel közösen Lego-robotokat építettem. A második és harmadik látogatás alatt csak szülőként voltam jelen, és napközben dolgoztam vagy a suffolki vidéket jártam.

– Amikor te 2012-ben, 13 évesen Summerhillbe mentél, akkor már majdnem két éve egy olyan iskolába jártál, ahol eleget játszhattál, ahol mindig kimehettél a kertbe. Mi volt akkor mégis új neked?

– A szabadság.

– Még a korábbi iskolával szemben is?

– Igen, a szabadság és a közös szavazások.

– Milyen volt az a másik, a korábbi iskoládban?

– Ott is voltak gyűlések, de azoknak nem volt súlyuk, mert a tanárok úgyis mindent maguk döntöttek el. Ha ott valaki valamit előhozott, akkor gyakran meg lett szégyenítve azért. Ha valamit mégis az iskolagyűlés elhatározott, akkor előfordulhatott, hogy két nappal később egy tanár odajött és azt mondta: ez túl veszélyes, ezt nem lehet így… Ha például döntés született, hogy a PC-n szabad a Google Crome-ot használni, akkor ezt mégis megtiltották. Ilyen nevetséges dolgokba is beleszóltak.

– Azt mondod, ha jól hallom, hogy Summerhillben mindent a gyűlés elé lehetett vinni, és amit ott eldöntöttetek, annak súlya volt?

– Igen.

– Lehetne ezt még úgy is fogalmazni, hogy itt, az ausztriai „szabad” iskolában a tanárok fontosabbnak, okosabbnak képzelik magukat az iskolagyűlésnél, míg Summerhillben elfogadják azt, hogy az iskolagyűlés a számára kijelölt körben a legfelsőbb fórum?

– Igen.

– Ami nekem egy fontos különbség volt a te itteni, ausztriai iskolád és Summerhill között, hogy ott a tanárok mindig megtartják az óráikat, és rendszeresen vannak órák, míg itt csak kevés ajánlat volt.

– Igen, itt csak maximum egy valami volt egy nap. Gyakran az se volt igazi tanítás, hanem csak valami gyenge dolog.

– Te háromszor voltál Summerhillben, egyszer 3 egyszer 4 és egyszer 5 hétre. Hogyan változott meg benned a kép Summerhillről?

– Előszörre azt gondoltam, aha, ez a szabadság, ilyenek a gyűlések… Másodszorra észrevettem, hogy ez milyen nagyszerű rendszer, és harmadszorra is nagyszerűnek találtam…, hogy láttam, milyen jól működik, hogy tanárok és gyerekek együtt döntenek.

– A második ottléted alatt számos gyűlést passzoltál. Nem akarlak ezért hibáztatni. Csak nevettem ezen, mert ez is hozzátartozik…

– Akkor vettem észre, hogy tényleg lehet mindent tenni, ezt is, hogy az ember nem megy a gyűlésekre. Harmadszorra aztán érdekelt, hogy mi történik ott.

– Mondtad azt is, hogy másodszorra sokat tanultál angolul.

– Persze, mert ha nem is voltam a gyűlésen, akkor is gyerekekkel beszélgettem, vagy közösen csináltunk valamit.

– Mi történik egy átlagos napon?

– Nincs átlagos nap, minden nap más.

– OK, de mégis!?

– Megérkeztem az iskolába, a táskámat letettem egy szobába, aztán gyerekekkel pingpongoztunk. Ha elkezdtem játszani, akkor az 1 vagy 2 órát tartott. Utána megnéztem a hirdetőtáblát (white board), hogy aznap szervez-e valaki valamilyen programot. Aztán vagy ebéd volt, vagy bementem valami órára. Később lehetett egy gyűlés…Vagy a gyerekek valami játékot szerveztek.

– És délután?

– Vagy gyűlés volt, vagy bementem valami órára, vagy játszottunk. Nagyon rugalmas!

– Korábban mondtad, hogy Summerhillben a felnőttek nem emelik magukat a gyerekek fölé. Hogy van ez? Úgy mondtad, hogy amit a gyűlés elhatározott, az úgy is volt. Mit mondanál még a tanárokról. Milyen emberek? Kit szerettél?

– A tanárok nem magasabb rendű lények, hanem emberek.

A folytatás és a cikk teljes terjedelmében idekattintva olvasható.