Mi lesz veled, Brigitta?
(Egy átlagos képességű gyerek esélyei napjainkban, Magyarországon, egy szegregátumban)
Helyzetértékelő tanulmány az Igazgyöngy Alapítvány műhelyéből, napi terepi tapasztalatok alapján

[Részletek. A teljes cikk itt olvasható el: http://igazgyongy-alapitvany.hu/wp-content/uploads/2011/07/Mi-lesz-veled-1.pdf]

Az Igazgyöngy Alapítvány 16 éve foglalkozik szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek oktatásával, egy LHH kistérségben, 6 éve pedig egy olyan komplex esélyteremtő modell fejlesztésével, aminek sajátossága, hogy teljes problématérképet készítve keresi meg a legmegfelelőbb beavatkozási pontokat. Majd ezekre egyszerre hatva, a közösség erejét kihasználva próbál képessé tenni embereket, közösségeket a változásra.

[…]

Nem egy klasszikus értelemben vett tanulmányt írok itt le, szakirodalmi hivatkozásokkal, hanem a terepi tapasztalatok bemutatását. Sokkal inkább egy „story telling”ez az írás, de reményeim szerint a tartalma pontosan illeszkedik majd azokhoz a tanulmányokhoz, melyek a konferenciakötetben a gyermekszegénységhez, roma integrációhoz a tudomány eszközeivel közelítenek. Engedtessék meg hát nekem, hogy eltérjek a szerzői útmutató ajánlott szerkezetétől.
Az írásomban bemutatom mindazokat a tényezőket, amelyek miatt nagy valószínűséggel megjósolható ennek a roma kislánynak a jövője, mellette a rendszert is, amely ma nem képes
esélykiegyenlítő funkcióját betölteni. Megkísérlem megmutatni a felelősségeket ennek az egész, iszonyatos problémahalmaznak a rendszerében.

[…]

Az alapítvány megismerve a családok problémáit, segít a krízishelyzetek elhárításában. Kérhetnek tőlünk használt ruhát, cipőt, bútorokat, osztunk élelmiszert, tisztítószert, kaphatnak pelenkát, gyógyszert a gyerekeknek, ha nem tudják megvenni. Viszont ennek van egy feltétele: nekik is tenni kell valamit az élethelyzetük javításáért, a közösségért. Ennek az aktivitást ösztönző adományozási rendszernek a kialakítása hosszú éveket vett igénybe, párhozamosan a közösség fejlesztésével.

[…]

A család részvétele ebben változó. Néha hetekig együttműködőek, járnak a közösségi foglalkozásokra, a baba-mama klubba, részt vesznek a jövedelmet is adó kézműves projektben a hímzéssel, de gyakran konfliktusba keverednek a közösség tagjaival, főleg a tartozások miatt. Ilyenkor, vagy, ha a közösség az aktivitásukat nem tartja arányosnak a kéréseik rendszerességével, nagy hanggal határolódnak el mindenkitől, gyakran feljelentésig is elmennek, majd hetek múlva próbálnak visszarendeződni megint, amikor nyilvánvalóvá válik számukra, hogy máshonnan nem kapnak segítséget. Az alapítvány ilyenkor kéri, hogy a közösség előtt erősítsék meg az együttműködési szándékukat. Mindenkinek adunk újrakezdési lehetőséget, bár nekünk is nehéz, hogy a közösség véleménye szerint ők ezt már túl sokszor megkapták. Az alapítvány a közösséget szeretné képessé tenni önmaga megszervezésére, és ebben segít minden családot. Őket is.

[…]

Brigitta olyan családban él, ahonnan semmilyen muníciót, támogatást, erőt nem kaphat ahhoz, hogy ne a szülei mintáját vigye tovább.
Pedig a körülmények ellenére jó képességű kislány. Részese az Igazgyöngy-ösztöndíjprogramnak, melybe, mint a faluban legjobban tanuló hat gyerek kerülhetett be. Most volt 4. osztályos, az átlaga 3,8 volt, a félévihez képest javított is, angolból kettesről hármasra. Tanítói szerint önmagához képest nagyon szépen teljesített. Magatartása példás.

Az állami ösztöndíjrendszerek ezt a társadalmi csoportot jellemzően nem érik el, mert velük külön kell foglalkozni, a család nehezen tehető partnerré, az iskolán keresztül szerveződő támogatások mindig azok irányába mutatnak, akikkel könnyen lehet teljesíteni, akik a pedagógusok véleménye szerint „megérik a befektetést”. Brigitta nem ilyen. Idősebb testvérei is problémásak voltak, a szülők nem támogatták az iskolát, ez körvonalazza, hogy gyerektől független szülői magatartás ez, amire nem szívesen épít egy pedagógus sem.

[…]

Az a szociális háló, aminek a társadalom perifériáján élő családok segítése lenne a feladata, ma nem képes a funkcióját ellátni. Ez általános megfigyelhető a legtöbb LHH térségben. A családsegítő-gyermekjóléti feladatokra kevés a megfelelően felkészült szakember, az adminisztráció túl sok időt köt le a munkájukból, szemléletükben jóval több a hatósági elem, mint az indokolt lenne. Partneri viszonyról az ügyfelekkel nem beszélhetünk. A szakemberek az állandó konfliktushelyzetben kiégettek, nincs szupervízió, anyagilag és erkölcsileg elismert pozíció, a szakma itt is mélyrepülésben van.
Az egyeztetések a különféle ágazatok között formálisak, valós problémákat nem kezelnek, a protokoll eltérő, az időbeli csúszások nagyok, párhozamos hatások futnak, sem hangsúlyokban, sem időben, sem módszerekben nincs összehangolva megfelelően a rendszer.
Akkora rések vannak a hálón, amiben egész családok tűnnek el a problémáikkal, sokra csak akkor derül fény, ha valami tragédia következik be. A felelősséget mindenki inkább hárítja, a legfontosabb a tevékenységekben a határok pontos betartása, és annak igazolása, hogy ők, a hatáskörükben a törvényeknek megfelelően jártak el. Tényleges partneri együttműködésekkel nem nagyon lehet találkozni.
Az intézmények jellemzően nem építenek a helyi közösség erejére, csak és kizárólag egyedileg foglalkoznak a családokkal, és csak azokkal, akikkel muszáj. Prevenció nincs, utánkövetés se nagyon, csak problémakezelés.
A működési feltételek sem megfelelőek, több emberre, több útiköltségre, valós segítségnyújtási lehetőségre lenne szükség a megfelelő működéshez.

[…]

Hol a megoldás? Mi lesz Brigitta, és a hozzá hasonló sok tíz-vagy százezer gyerek sorsa? Hol kellene változtatni? Az iskolarendszeren? A közösségben? A munkalehetőségek területén? A családban? Az egészségügyi és szociális ellátórendszerben? Valószínűleg mindenhol.
A probléma már önjáróvá vált, egyre nehezebben fékezhető hatásokkal. Változást csak egy rendszerszintű, valós problématérképre reflektáló összehangolt stratégia hozhat. Amiben a felelősség rájuk tolását el kellene végre engedni. Mert a helyzet létrejöttében társadalmi felelősségek sora lelhető fel, és segítség nélkül nem tudnak változtatni az életükön.
Ám a valódi segítség, a lehetőségek valós megteremtése, a rendszerek átalakítása szakmai alapokon nyugvó politikai döntést feltételez. Az integráció azonban ma nem a legnépszerűbb szavazatszedő terület. De amíg nem vállalja fel a döntéshozói szint az ehhez igazodó átfogó rendszer létrehozását, addig nem lesz változás.

A teljes cikk itt olvasható el: http://igazgyongy-alapitvany.hu/wp-content/uploads/2011/07/Mi-lesz-veled-1.pdf