A Tanítanék Mozgalom sajtóközleménye

tanitanek_logo

A Tanítanék Mozgalom március 23-án éjfélig adott határidőt a kormánynak, hogy válaszoljon: elfogadják-e azt a 12 pontot, amelyeket a Civil Közoktatási Platform dolgozott ki, és hajlandóak-e haladéktalanul tárgyalóasztalhoz ülni a CKP szakértői csoportjával, hiszen e pontok bevezetése elengedhetetlen ahhoz, hogy már a jövő tanévben nyugodtabb, a diákok és a tanárok számára jobb körülmények között kezdődjön el az iskola

Ez a határidő holnap lejár.

A logikus lépés az lenne, hogy ezután sztrájkba lépünk. Csakhogy ma Magyarországon a sztrájktörvény anomáliái miatt ez lehetetlen. Ezért amennyiben a kormány holnapig nem reagál, akkor a Tanítanék Mozgalom az ország összes iskoláját arra hívja, hogy együtt, közösen, polgári engedetlenséggel fejezzük ki: nem vagyunk elégedettek az oktatási rendszerrel és azonnali változásokat követelünk.

Ha a határidő lejártáig nem érkezik érdemi válasz a kormánytól, március 30-a reggel 8 és 9 óra közötti időre polgári engedetlenségi akciót hirdetünk.

Az akció Facebook-eseménye: https://www.facebook.com/events/1574608016189623/

Emellett pedig arra kérjük az állam velünk egyetértő, velünk szolidáris állampolgárait, hogy a saját eszközeikkel fejezzék ki támogatásukat.

Az esemény végleges meghirdetésére 24-én délben, a Kossuth tér és Alkotmány utca sarkán sajtótájékoztatón kerül sor.

Budapest, 2016. március 22.

Törley Katalin, Pilz Olivér, Pukli István
a Tanítanék Mozgalom képviselői

Share

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük