Ne vegyétek el a gyermekeinket azért, mert szegények vagyunk! – Az AVM felhívása

AVM_a-Blahan

Bár a gyermekvédelmi törvény kifejezetten tiltja, hogy a család szegénysége miatt kerüljenek gyerekek állami gondozásba, nagyon sok szülő veszíti el gyermekét azért, mert nincs elég jövedelme, bizonytalan a lakhatása, miközben az államtól semmilyen segítséget nem kap helyzetének megoldására. Sok anya haza sem viheti gyermekét a kórházból, vagy később anyagi okok miatt képtelenek megfelelni az anyákkal szembeni elvárásokkal. Pedig olcsóbb és jobb megoldás lenne őket támogatni, mint tömegintézményekben vagy nevelőszülőknél elhelyezni a gyerekeket, ami nekik és az anyáknak is trauma.

Tiltakozz velünk az embertelen gyakorlat ellen!

Csatlakozz tiltakozó akciónkhoz december 10-én (szerdán) 15 órakor a Blaha Lujza téri aluljáróban!

A Város Mindenkié 2014. december 10-én 15 órakor utcai akciót tart a Blaha Lujza téren, majd a 17 órakor kerekasztal-beszélgetést szervez ebben a témában. A beszélgetésen részt vesz Lakatosné Jutka otthontalan aktivista, Kovács Vera társadalompolitikus, Révész Magda gyermekvédelmi szakember és Simon Mihály jogász.

Vegyél részt kerekasztal-beszélgetésünkön az akció után 17 órakor az Auróra közösségi házban (Budapest VIII. kerüler, Auróra u. 11.).

További információ: Sebály Bernadett (0670/2172601) vagy Ámon Kata (0630/7477300)

Email: avarosmindenkie@gmail.com

A esemény szórólapja innen letölthető

Az esemény plakátja innen letölthető

Facebookon itt található részletes információ.

Köszönjük a segítségüket

A Város Mindenkié

-.-.-.-.-

A Város Mindenkié blogja: www.avarosmindenkie.blog.hu

A Város Mindenkié a Facebookon: https://www.facebook.com/AVarosMindenkie

Ha hajléktalan vagy és csatlakoznál hozzánk, keress fel minket az alábbi elérhetőségek egyikén: http://avarosmindenkie.blog.hu/2009/01/01/elerhetosegek_52

Ha nem vagy hajléktalan, de segítenél nekünk, írj nekünk egy emailt “önkéntes” tárggyal.

Ha szeretnéd kapni a havi hírlevelünket, írj nekünk egy emailt “hírlevél” tárggyal.

Share

One thought on “Ne vegyétek el a gyermekeinket azért, mert szegények vagyunk! – Az AVM felhívása

  1. Erzsébet

    Igen, a fentiek miatt hangoztatom én több helyen, hogy a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatok csak formálisak, semmi értelmük , mert segíteni nem tudnak, nem akarnak, a könnyebb megoldás elvetetni a gyermekeket. Abban aztán az egész jelzőrendszer egyetért. Pedig ott lehet szeretetet kap a gyermek, ha segítenék nem lenne gond. Viszont a rejtve maradt bántalmazások, éheztetések, elhanyagolások ki sem derülnek a jobb módú szülőknél pedig az ugyan olyan veszélyeztető körülmény, sőt!!!! Ha bejelentés történik, nem veszik komolyan, pedig látják, mégsem. Nem mernek jelezni, vagy lépni a híres-neves szakemberek, tenni pedig egyáltalán. Ez felháborít. Nincs létjogosultsága ezeknek a szerveknek, de még a gyámhivataloknak sem, senki nem hinné mi folyik ott, csak az, aki ebbe belekerül. A védőnők felkészületlenek, ők sem jeleznek. A hamis szakértői véleményekről nem beszélve. Felháborító az is, és leginkább az, hogy elszakítják ezek a szervek a gyermekeket a szüleiktől, nagyszüleiktől, családjuktól. Minden gyermek kell a családjának, mindkét családnak. Nem engedném meg soha, hogy egyik szülőnél helyezzék el, aki aztán ezzel úgy él vissza, ahogy csak akar, és sanyargatja a gyermeket, aki a másik szülőjét, és annak családját ugyanúgy szereti, de ellenük neveli, min. elidegeníti tőlük. Vagy egyszerűen megtiltja. A gyámhivatalnak, családsegítőknek pedig az az egyszerűbb, ha támogatják ebben a továbbiakban. Mindenképpen részrehajlóak. Ha a törvény előírná, hogy 50-50 százalékban kell nevelniük a gyermeket, válás után is, egyik szülőt sem ruházza fel több joggal, mint a másikat, nem történhetnének meg éveken át tartó tragédiák, gyermekek tönkre tétele. Egymás között kötelező módon kénytelenek lennének megoldani, és ebben kellene segíteni őket, nem abban, hogy hogyan tudja kijátszani a másik szülőt.. Jelenleg ezt teszi a gyámhivatal és gyermekjóléti szolgálat,óvoda, iskola, orvosok, stb. Nem szabadna beavatkozni, csak nagyon szélsőséges esetekben, az pedig gyorsan kiderül. E téren komoly törvénymódosításra lenne szükség, ez nem csak az én, hanem sok szakember véleménye is, akik nyilván még jóérzésűek maradtak. Szeretnék ott lenni, de nem tudok Támogatom ezt a tevékenységet. Sok embert, szervezetet fizetnek, amire semmi szükség, egy átszervezés komoly segítség lehetne e területen.

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük