Az alábbi állásfoglalással egyetértünk, a kormány tárgyalási készségében nem bízunk, a magyar társadalom felelős reagálását várjuk.

A Magyar Pedagógiai Társaság Elnökségének ÁLLÁSFOGLALÁSA 
Időszerű tanügy-igazgatási kezdeményezések társadalompolitikai és oktatáspolitikai hátteréről

A Magyar Pedagógiai Társaság 2019. évi Küldöttgyűlése által újra megerősített, Alapszabályban rögzített feladata a nevelésügy jelentős, aktuális történéseinek szakszerű és elvszerű elemzése, indokolt esetben kritikája, alternatívák felmutatása. Ez a cél vezérelte korábban is a több mint 125 éves, létszámában is jelentős szakmai-civil szervezetünk testületeit akkor is, amikor a nevelésügyet érintő lényegi kérdésekben – különböző tanügy-igazgatási, pedagógiai, oktatáspolitikai témákban – szót emelt. 

A társadalmi bizalom tekintetében aggasztónak tartjuk, hogy utóbbi időszakban a nevelésügyért felelős állami szervek nemhogy figyelmen kívül hagyják a nevelésügy társadalmi szereplőinek, köztük az MPT-nek a javaslatait, de újabban – számos esetben tapasztaltuk – válaszra sem méltatják a megfogalmazott észrevételeket. Ez történt legutóbb, amikor Diszlexiás Gyerekek Fejlesztéséért Szakosztályunk az esélyegyenlőség törvényes és méltányos elveire hivatkozva kifejtette módosító indítványát a felsőoktatásba jutás feltételeinek szigorítása kapcsán.

Most a Köznevelési Törvény – tanév végére időzített s egyéni képviselői indítványra alapozott, így, a társadalmi-szakmai vitát teljességgel nélkülöző – módosításával kapcsolatban kényszerülünk álláspontunk megfogalmazására. Előrebocsátjuk: állásfoglalásunkat a hazánkban is törvényként kihirdetett ENSZ Egyezmény a Gyermek Jogairól című dokumentumból vezetjük le. Ehhez társulnak a neveléstudomány és a pedagógiai praxis azon, többszörösen igazolt tapasztalatai, mely szerint mind a gyermekek, tanulók hatékony fejlesztését, mind a pedagógiai innovációt csak és csakis az érintett felek megegyezésére alapozva, egyetértésük megnyerésére, bevonásukra, érdekeltségükre (szaknyelven: involváltságukra) lehet alapozni. Minden ezen elvnek ellentmondó beavatkozás árt a nevelési-tanulási folyamatok sikerének és minden, a gyermekek boldogulását célzó innovációnak.

A neveléstudomány érvényes kutatási eredményeire, illetve gyakorlati tapasztalatokra hivatkozva állítjuk, hogy a tankönyvpiac megmerevítése, jelentős mértékben nehezíti meg a hatékonyságra és adaptivitásra törő, élenjáró pedagógusok innovatív kedvének érvényesülését. E motiváció dinamikáját nem kompenzálja a tankönyvekhez való hozzájutás „ingyenessége” sem, hiszen éppen a hatékony, az egyes gyermekhez, az adott gyerekcsoporthoz és a pedagógus módszertani kultúrájához igazodó, a minden esetben megismételhetetlen tanuló-tanító/mester kapcsolatát nehezíti meg az „egyentankönyv” előírt alkalmazása.

Korábbi évek kísérleti tapasztalataira építve állítjuk, hogy az óvoda-iskola átmenet kihívásaira a büntetőeszközökkel szankcionált kötelezőség kevésbé hatékony válasz, mint a pedagógiailag kimunkált innovációk, az óvodaintézmény és az iskola, valamint a szülői ház kapcsolatának a közösségfejlesztés eszközrendszerét sem nélkülöző megoldásai.

A „tanulói csoportok”, a magántanulók szüleinek civil kezdeményezéseként létrejövő új tudáselsajátítási és nevelési gyakorlata a tudás, a tanulás társadalmi elismerésének fokozásához járultak hozzá, segítik az iskola körüli társadalmi békét, sok esetben a tanulás és személyiségfejlesztés színtereinek szükségszerű továbbfejlesztésének csíráit hordozó alternatívák, melyek az Alaptörvényben is deklarált művelődéshez való jog és a szabadságjogok, valamint a szülőknek gyermekük nevelése tekintetében való jogaik együttes érvényesülését jelentik. E megoldások különösen fontosak a pedagógiailag különleges bánásmódot igénylő gyermekek, a kiemelkedő tehetségek, a sportolók és minden olyan gyermek esetében, akiknek az iskolarendszerű nevelés-képzés nem tudja a nekik megfelelő eszközrendszerrel a nekik szükséges fejlesztést biztosítani.

Számos kutatás által igazolt tény, hogy az osztályzattal, érdemjeggyel történő értékelés a dolgok lényegét illetően kevéssé hatékony, mint a fejlesztő értékelésnek személyhez forduló, az adott közösség normáit is kifejező megannyi korszerű változata. Az osztályozás rendjének „befagyasztása” a pedagógiai innováció évszázados, hatékonynak bizonyuló, az értékelés káros, szelekciós funkcióján enyhítő módozatait veti vissza. Mint általános szabály újra csak az innovációt és hatékonyságot fékező előírás.

Minden eredményes nemzetközi gyakorlattal ellentétes a pedagógus-társadalom képzettségi szintjének – a képesítési elvárásoknak – a csökkentése. Ezzel ellentétesen az óvodapedagógus, tanító- és tanártársadalom képzettségének, motiváltságának tervszerű fejlesztése a célravezető – még munkaerőhiányos helyzetben is. A munkaerőhiányt kezelésének más eszközeit javasoljuk alkalmazni. Árt ugyanis a gyermekeknek, a nevelésügy fejlődésének minden olyan beavatkozás, mely a képzettség alacsonyabb szintjével bocsát gyermekek, tanulók közé „szakembereket”.

Az óvoda/iskola és a szülők, a szülői közösség együttműködése, a nevelőtestületek pedagógiai összhangja külön-külön is a nevelés sikerének axiomatikus feltétele. Ebből az is következik, hogy az óvodák és iskolák világát körülvevő társadalmi együttműködés érdekében, az intézmények vezetésében a demokratikus döntések, egyeztetések körét növelni, és nem csökkenteni szükséges. Ez hasznára válik az óvodai-iskolai nevelésnek is, és ez szolgálja a nevelésügy fejlesztését is.

Álláspontunk szerint a Köznevelési törvény módosításának fent megidézett elemei a törvény korábban is méltán kritizált hibáit erősítik fel, s nem a progresszió, nem a fejlesztés, nem az innovációk támogatása, végső soron a gyermekek boldogságát és boldogulását biztosító óvodai-iskolai-kollégiumi-gyermekvédelmi környezet kialakulásának irányában hatnak. Úgy tartjuk, hogy a törvénymódosítás beterjesztője a „szimbolikus javak újraelosztásának” szabályozásával, a kemény centralizáció eszközeivel a társadalmi igazságtalanságok és a kultúra, a tudomány szabadságát sértő eljárásaival nem egy, a XXI. század elvárásait képviselő modern társadalom jövőjét vizionálja, az óvodák-iskolák-kollégiumok-gyermekvédelmi intézmények világát nem a társadalmi modernizáció szolgálatába állítja, hanem javaslataival megnehezíti a szakszerű és harmonikus nevelési környezet kialakulását, a demokratikus-humanista értékeket megjelenítő intézmények működését, egyben a társadalom organikus fejlődésének újabb akadályait teremtené meg.

A Magyar Pedagógiai Társaság, mint a társadalmi-szakmai párbeszéd elkötelezett civil szakmai szervezete javasolja, hogy a törvénymódosításról a tanévkezdést követően kezdődjön az érintettek és érdekeltek részvételével vita, a vita eredményeként a javaslattevők gondolják át kezdeményezésüket, s az Országgyűlés ezt követően tárgyalja a törvény-módosítást.

Magyar Pedagógiai Társaság Elnöksége

Kelt Budapesten, 2019. június 16-án.