Lakatos Péter kezdeményező, főszervező írja az első este után a Filmklub oldalán (itt):

Kezdjük az általánossal! Amit végülis csonkán tudtam csak a bevezetőben elmondani, mert végre az az ügyes srác, akinek már a közelében való merő megjelenése is megszelídítette a vetítéshez használt számítógépet, elérte, hogy elinduljon a film: a klubest sorozatnak van egyfajta gondolati íve. Álljon itt is újra:

1. Magyar tájkép (fasizálódik-e az ország)
2. Kívülállás, autonómia
3. Kirekesztés, tolerancia
4. Fasizmus, erőszak és jóra törekvés
5. Kommunizmus, hamis tudat, árulás
6. Konfliktuskezelés, kommunikáció
7. Változatlanság, zsákutca
8. Szolidaritás, korszerű nemzettudat
9. Lázadás és pogrom
10. Változtatás, forradalom

Most végeztem el rajta az utolsó igazítást, hogy korrigáljam is ezt az ívet.
Mert hogy az íven kívül van egyfajta ritmusa is: sötétre derűsebb. Legalább egy kicsit derűsebb. Aztán újra ugyanígy.

Úgy gondolom, fontos, hogy bírjunk szembenézni mindazzal, ami körülvesz, és azzal is, hogy akár a hatalom, akár saját cselkvésünk és mulasztásaink, vagy a tágabb környezet nem cselekvése mivel járhat még? Itt érkeztünk el kimondottan ennek a valóban durva, de szerintem nagyon is szép filmnek a tudatosan, erőszakos jeleneteivel vállalt kiválasztásához. Kimondottan ennél a témánál, ahol azon gondolkodhatunk el, hogy vajon hol is állunk és merre megy az ország politikailag, morálisan, egyáltalán nem indokolatlan elővenni egy megtörtént, kegyetlen történet direkt, de így is esztétizált megjenítését.

Kicsit tehát az ördög ügyvédje volt ez a film. Figyelem, most kvázi orbáni propaganda következik, érzékenyebb lelkületűek és 20 éven aluliak hagyják itt abba az olvasást! Most, hogy TGM verdiktje hivatalossá tette baloldalon azt a tudást, amiért Bartus évekkel ezelőtt minimum fantaszta őrült cimkét kapott, ti. hogy fasiszta diktatúrát épít Orbán, érdemes tudni, hogy a film története 1981-ben játszódott le ott, ahol 400 éve nyírják a polgári demokrácia gyepét. Fontos azt is tudni, miközben az országban egyre fokozódik a feszültség, egyre többször tör ki a lefojtott indulat, hogy az elnyomás ellen az írek azon része, amely fellázadt, akik közül Bobby Sands és társai az éhségsztrájkot választották a börtönben, terrorizmussal válaszoltak erre, mielőtt mártírrá lettek. És fontos figyelni a filmben adott finom jelzésekre, hogy mennyire vált részévé annak a – demokrácia ide vagy oda, igenis fasiszta, olykor Romm Hétköznapi fasizmusát idéző – terrornak nemcsak a szenvtelen szenvedő verőlegény, az öklére az IRA ellen harcoló másik terrorszervezet névjegyét tetováló ápoló, de a haldoklót látható együttérzéssel gondozó másik ápoló, a fekáliát, ürüléket eltakarító személyzet, és a verésből kiálló, üvöltésével saját következő cselekedetei miatt az iszonnyal küszködő rohamrendőr is.

Jogos volt László Gyuri megállapítása, hogy ez a film nem igazán világos, mit is akart mondani. Ez a film ugyanis nem mondani akart, kérdéseket vetett fel, számtalant, melyek remélem akár itt, akár otthon magunkban, vagy bárhol, másokkal beszélgetve elő kell, hogy jöjjenek, ha az ország jelenéről, jövőjéről beszélünk, kiutat keresünk.

******

A következő estről itt lehet infókat olvasni.