A gyermekek és pedagógusok jogait sértő Pedagógus Etikai Kódex elleni tiltakozást segíti a TASZ

TASZ-logo1

A Nemzeti Pedagógus Kar a szinte minden pedagógusra nézve kötelező Etikai Kódex tervezetéről várja a pedagógusok véleményét. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) álláspontja szerint a Kódex végleges tervezete súlyosan jogsértő.

A TASZ – alábbi szövegében szereplő – mintalevele segítségével figyelmeztethetjük az etikai kódex megalkotóit, NEM sérthetnek jogszabályokat. A mintalevél VASÁRNAPIG küldhető el!

„Magyarország a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezménynek részese (a továbbiakban: Gyermekjogi Egyezmény; kihirdette az 1991. évi LXIV. törvény). A Gyermekjogi Egyezmény 3. cikkének 1. pontja előírja, hogy “A szociális védelem köz- és magánintézményei, a bíróságok, a közigazgatási hatóságok és a törvényhozó szervek minden, a gyermeket érintő döntésükben a gyermek mindenek felett álló érdekét veszik figyelembe elsősorban.”
Ennek ellentmondva azonban a Tervezet (2) alapelve értelmében a pedagógus munkáját “mindenekelőtt a nemzet érdekében” végzi. Amennyiben tehát a pedagógus úgy ítéli meg, a nemzet érdeke ellentmond az általa nevelt, oktatott gyermekek érdekeinek, utóbbit hátrébb köteles sorolni. Hasonlóképp, a Tervezet szerint a pedagógus kollégái védelmét, intézménye hírnevét is köteles előnyben részesíteni a gyermek érdekeivel szemben.”

Miért jogsértő és alkotmányellenes a Kódex?

A Kar a Kódex segítségével törvényes felhatalmazás nélkül korlátozná a pedagógusok által nevelt gyermekek, tanulók jogait, és kiüresítené a pedagógusok lelkiismereti szabadságát, véleménynyilvánítási szabadságát, magánélethez való jogát, és szabad munkavállaláshoz való jogát is. A kódextervezet ráadásul betarthatatlan, homályos, egymásnak ellentmondó kötelezettségeket helyez pedagógusokra, és ezzel sérti a jogbiztonság alapvető alkotmányos követelményeit. A Kódex betartását nem önként vállalták a pedagógusok, hanem rájuk kényszerítik – ezért nem korlátozhat jogokat tetszés szerint, csak a törvényes keretek között, indokoltan korlátozhatja a pedagógusok jogait.

Ha Ön pedagógus, és egyetért velünk, hallassa a hangját!

A TASZ megkér minden pedagógust, aki azonosulni tud a TASZ álláspontjával, hogy okt. 4. vasárnapig küldje el azt a nemzetipedkar@nemzetipedkar.hu email címre, és CC-zze a tasz@tasz.hu címre. Az álláspont a benyújtásra alkalmas formátumban letölthető innen. Görgessen lejjebb minta-kísérőlevelekhez, hogy azzal se kelljen dolgoznia!


Milyen egy jó Etikai Kódex? Ahhoz képest milyen ez a tervezet?

Létezhet legitim, jogszerű tartalmú Pedagógiai Etikai Kódex is. A Kódex feladata a pedagógusok segítése lenne: szakmailag megalapozott, konkrét iránymutatást adhatna a pedagógusoknak törvényes kötelezettségeik betartására a nap mint nap őket érő nehéz helyzetek közepette. Erre azonban a kódextervezet alkalmatlan. A jelenlegi tervezet csupán elvárja a pedagógusoktól az etikus viselkedést. A tág, homályos elvárások nem adnak támpontot valódi kihívások kezeléséhez, miközben felhatalmazás nélküli jogkorlátozásokra adnak lehetőséget.


Kit érint a Kódex?

A Kódex betartása kötelező lesz minden állami fenntartású iskolában oktató pedagógusnak. Sőt: a Kódex alapelvei alapján kell a magániskoláknak is megalkotni saját etikai kódexüket. Nincs tehát kibúvó a Kódex önmagukban is jogsértő alapelvei alól.


Hogyan zajlik a kódextervezet véleményezése?

A Nemzeti Pedagógus Kar az általa véglegesnek tekintett kódextervezet véleményezése során 2015. október 4-éig „szövegszerű, konkrét, adott ponthoz kapcsolódó javaslatokat” vár a pedagógustársadalomtól, emailben. A TASZ álláspontja szerint azonban a tervezet súlyos, az egész Kódexet átfogó, jogsértő szemléletet alkalmaz. Ezért a pusztán kozmetikázó javaslatokra, a szövegezés részletkérdéseire szűkíteni a véleményezési folyamatot súlyos hiba, ami tovább veszélyezteti az érintett gyermekek, pedagógusok jogait. Ideiglenes megoldásként a TASZ szövegszerű, konkrét javaslata, hogy a tervezetből egyszerűen töröljék az összes, a TASZ álláspontjában tételesen megnevezett jogsértő alapelvet, szabályt – akkor is, ha nem sok marad utánuk.

 

Ha pedagógusként tiltakozna, használja az alábbi kísérőlevek valamelyikét!

„Tisztelt Nemzeti Pedagógus Kar!

A Kar tagjaként élek véleményezési jogommal a Pedagógus Etikai Kódex végleges tervezetének véleményezése során. Álláspontomat, szövegszerű javaslataimat a mellékelt dokumentum tartalmazza.

Üdvözlettel,

[az Ön neve]”

A fenti levél innen is letölthető

És ha nem vagyok a Kar tagja, véleményezhetek?

Ha Ön pedagógus, ettől még lehet, hogy nem jogosult véleményezni az Önre nézve is kötelező Kódex tervezetét – például ha Ön a KLIK által fenntartott iskolában tanít, de nem közalkalmazottként; vagy ha magániskolában, vagy egyetemi gyakorlóiskolában tanít. Javasoljuk, hogy ebben az esetben is fejezze ki tiltakozását, és küldje meg az álláspontot a fenti két címre! Kísérőlevél:

„Tisztelt Nemzeti Pedagógus Kar!

A Kar megalkotja a Pedagógus Etikai Kódexet, amely alapelveiben engem is kötelez. Ezért úgy vélem, a Kar csak akkor jár el tisztességesen, és várhatja el tőlem a Kódex alapelveinek betartását, ha figyelembe veszi az én véleményemet is a Pedagógus Etikai Kódex végleges tervezetének véleményezése során. Álláspontomat, szövegszerű javaslataimat a mellékelt dokumentum tartalmazza.

Üdvözlettel,

[az Ön neve]”

A fenti levél innen is letölthető

 

 

Share

One thought on “A gyermekek és pedagógusok jogait sértő Pedagógus Etikai Kódex elleni tiltakozást segíti a TASZ

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük