Kedves  Barátok, Ismerősök!

http://youtu.be/NtZmJa90OwA

Fenti videót küldöm virtuális ajándékként az ünnep kapcsán a SZOCSOMA jótékonysági programjának felvételét. Ünnepi hangulata teszi erre alkalmassá, a hallgatható zenei betétekhez jó szórakozást kívánok,

Békességes, szép ünnepet!

Kiss Anikó (SZOCSOMA)

Részletek Totyik Tamás írásából, mely a Le Monde Diplomatique magyar on-line kiadásán jelent meg (a teljes cikk és a jelölt lábjegyzetek idekattintva olvashatók)

„A tegnapon való sajnálkozás, és a holnaptól való félelem ellopja tőlünk a boldogság pillanatát!” (Ismeretlen szerzőtől a Facebookról)

„Hárommillió ember, köztük 850 000 gyermek él ma Magyarországon létminimum alatt…” hangzott el Orbán Viktor szájából 2007. november 4-én. Hét évvel később, 2014-re a létminimum alatt élők száma több mint 50 százalékkal megnőtt, a mélyszegénységben élő gyermekek száma pedig a populáció 10 százalékát is meghaladta. Ez a megdöbbentő növekedés az elmúlt 4 évben következett be, pontosan az alatt az időszak alatt, amióta Magyarország miniszterelnöke ismét Orbán Viktor.

A KSH 2010-től nem adja közre a létminimum alatt élők számát, illetve nem végez ilyen irányú számításokat, de léteznek becsült adatok, és egy-két kutatóintézeti felmérés. Ezek szerint: 2010-ben 3,7 millió magyar élt a létminimum alatt, 2012-re 4,6 millió[1], 2013-ra 4,8 millió[2]. Ez a soha nem látott növekedés akkor következett be, amikor Európa legtöbb országa kezd kilábalni a 2008-as gazdasági válság következményeiből.

A létminimum értéke a statisztikusok által elfogadott küszöbérték, amely szerény életvitel mellett a szükségletek kielégítésére éppen hogy elegendő egy ember számára. […] A magyarországi létminimum érték egyedül élő ember számára 2013-ban 87 510 Ft, a szegénységi küszöb pedig 73 900 Ft. A minimálbéres jövedelem 66 483 Ft, ami ¾-e a létminimumnak, a szegénységi küszöbnek pedig pontosan a 90 százaléka. Sokat elárul a magyar társadalom állapotáról, hogy az un. szegénységi küszöböt a népesség közel 30 százaléka nem éri el. Ahhoz, hogy elérjék a létminimumhoz szükséges jövedelmet, egy 4 tagú magyar családnak 253 779 Ft összjövedelemmel kellene rendelkeznie havonta, míg egy egyedül álló nyugdíjasnak 78 759 forinttal. (Érdekes, hogy a nyugdíjasok körében sokkal alacsonyabb a létminimum alatt élők száma.)

[…]

Az adókedvezményeket – főleg a 3 gyerekes családoknak járó támogatást – a társadalom felső 3/10-e élvezi, a maradék 10 százalékon pedig a 7/10-e osztozkodik. Önmagáért beszél a következő adat is: a jövedelemeloszlást mutató GNI index a 2010-es 24,1 értékhez képest tavaly 27 lett. Ez egyértelműen azt mutatja, hogy a társadalom közérzete jelentősen romlott.

[…]

A szegénység területi eloszlása egyértelmű képet mutat. Sarkad környékéről elindulva, a román határ mellett végig húzódva, a Bodrogköznél az Északi- Középhegység felé haladva, majd, a Nógrádi- medencénél megfordulva, a Jászság, Pest megye, és az Orbánság területét is beleszámítva, egyértelműen meghúzható az ország „szegénységi vonala”. Ha a magyarországi befektetési térképet erre a vonalra ráhelyeznék, kiderülne, hogy pontosan ez az a mező, ahová a kormányok és a nemzetközi tőke képviselői a legkevesebb pénzt fektették be. Azt hiszem, ezzel a felvetéssel már választ is adtam a kitörési pontok egyikére, de nagyon fontos lenne a magas színvonalú oktatás megszervezése, és a helyi termelési közösségek támogatása is. Ez utóbbi csak úgy lenne megvalósítható, ha az önkormányzatok termőföldhöz jutnának, a saját oligarcháikkal szemben. Fontos szerepe lenne a falugazdászi hálózatoknak a közösségi termelés beindításának szakmai támogatásában. A változások elindításához legalább 4-5 év kell, de tudjuk, hogy egyetlen kormány sem akar ilyen hosszútávra tervezni.

[…]

A GFK és az MTA Társadalomtudományi Központ „Osztálylétszám 2014”[9] című kutatása szerint Magyarországon nem alakult ki középosztály a szó valódi értelmében. A kormányzat mostani társadalmi politikája nem is ezt a célt szolgálja.

A munka alapú társadalomban a magas iskolai végzettséggel, komoly társadalmi kapcsolatokkal, és megfelelő tőkével rendelkező emberek előtt nyílnak lehetőségek. Ezt a célt szolgálja a közoktatási és felsőoktatási rendszer átalakítása is. Aki nem tud egyházi, vagy az elit számára fenntartott alapítványi iskolákba bejutni, annak szinte lehetetlen a társadalmi ranglétrán való továbblépés. A körte alakú magyar társadalomban a legszegényebbek vannak a legnagyobb létszámban, ők adják a létminimum alatt élők 95 százalékát. A társadalomkutatók leszakadóknak, munkásoknak és sodródóknak nevezik a létminimum alatt élőket. A kádári kisemberek közül kerül ki még a szegénységben élők töredéke. Ez az a társadalmi csoport, amely a

4. GFK és az MTA TK kutatói szerint így rétegződik a magyar társadalom

késő Kádár korszakban a középosztályt képezte, és a rendszerváltás óta folyamatosan csúszik le. Megítélésem szerint a vidéki értelmiségi családok gyermekeiből, és a kádári kisemberek utódaiból kerülnek ki főként a külföldön munkát vállalók, vagy a kivándorlást választók. Róluk mondott le a mai közpolitika: legfeljebb lózungok szintjén foglalkoznak velük

A teljes cikk itt olvasható.

Formálódóban van egy új weboldal talaljtanart.hu címen. Már működik, de még nem léptünk a nagy nyilvánosság elé vele, mert regisztráló pedagógusokat gyűjtünk a nagyobb eredményesség érdekében. Az oldal egy vállalkozás, de olyan lehetőséget kínál a pedagógusoknak, amiből csakis profitálhatnak.

Continue Reading →

A második világháború legsötétebb és legreménytelenebb éveiben, amikor úgy tűnt, hogy örökre vége a demokráciának, amikor szinte biztosra lehetett venni, hogy az ellenállók mind a táborok gyötrelmei között pusztulnak el, mégis voltak emberek, akik borzalmas körülmények között is, reménykedve a túlélésben, egyben készen arra, hogy vállalják a halált, készültek rá, hogy ha egyszer lehetséges lesz, emlékezzenek és írjanak.

[…]

Semprún regényes formában megírt A nagy utazás című könyvében beszél az állig felfegyverzett SS-katona félelméről szemben egy egyszerű, fegyvertelen asszonnyal. A nő az elfogott, egy francia városon át hajtott ellenállókkal szolidaritást vállalva megy mellettük a járdán. Mi olyan félelmetes ebben? Az, hogy kifejezi: az emberek nem vetik alá magukat az önkényuralomnak.

A félelem mögött a felismerés bujkál, hogy az az állam, amely a demokrácia helyett az erőre alapoz, a saját vesztét építi. Az erő erőszakba csap át, és nem véletlenül. A diktátorok félelme irányítja az egyre fokozódó terror belső logikáját. A demokrácia lényegéhez tartozik annak elismerése, hogy sokféle ember létezik, és mindegyiknek egyforma joga van a boldoguláshoz. Az autokratikus és diktatórikus rendszerek egyneműsíteni akarnak, csak egyfajta modellt ismernek el, aki abba nem fér bele, ráadásul aki nyíltan ki is fejezi ellenállását, az ellenség. Ezért lehetetlen autokratikus rendszer elnyomás nélkül.

Magyarország ezt az utat egyszer már végigjárta. Nem véletlenül fulladt rablásba, vérengzésbe és az ország tragédiájába a keresztény nemzeti kurzus, az államilag táplált diszkrimináció és gyűlölet, az elképzelés, hogy meghatározható a magyarság lényege, egységes pártba szervezhető minden valódi magyar, ellenség mindenki, aki nem hajlandó ebbe beilleszkedni. Akik azt képzelik, fel lehet ébredni Csipkerózsikaként a százéves álomból és újra lejátszani az eseményeket más végeredménnyel, újabb tragédiát készítenek elő.

[…]

Az állami politika ellen, amely a demokrácia felszámolására tör, ugyanarra az ellenállásra van szükség, amiről a táborok túlélői írtak: a szolidaritásra. A civil társadalom összefogására és az emberi gesztusokra a másik iránt. Cigányok, zsidók, hajléktalanok, homoszexuálisok, kisnyugdíjasok és minden kisemmizett: együtt lehet csak létrehozni a demokráciát. Mert a homoszexuálisoknak nem arra van szükségük, hogy csak együtt érezhessék biztonságban magukat, vagy kettős életet kelljen élniük; hanem arra, hogy aki nem homoszexuális, elismerje, hogy ők is éppen ugyanolyan emberek, mint például a katolikus házasságban élők, és ugyanolyan jogaik is vannak. A romáknak és zsidóknak az a tudat kell, hogy minden állampolgárnak teljes egyenlőség és megbecsülés jár. A nem romák és nem zsidók megbecsülése. A hajléktalanoknak és kisnyugdíjasoknak pedig (persze a gazdasági segítségen kívül, ami járna nekik) emberi szóra, kirekesztés helyett befogadásra lenne szükségük azok részéről, akiknek van hol lakniuk és van mit enniük.

Talán senki nem érdemel több tiszteletet, mint az, aki az embertelennek nevezett, ám nagyon is emberi borzalmak között meg tudja őrizni emberségét. Budapest utcáin is megjelentek az emberség őrzői. A bácsi, aki nem akar koldulni, hanem hegedülni próbál, bár látszik rajta, hogy régóta nem eszik eleget. Az otthontalan asszony, aki sörösdobozokból cigarettatartót készít és azt árulja. A keresztény arisztokrata család sarja, aki tiltakozik a megszállás emlékműve ellen. A civil szervezetek tagjai, akik nem engednek a félelemnek és nem hallgatnak el.

[…]

A cikk teljes terjedelmében idekattintva olvasható el.