A budapesti Zöld Kakas Líceum és az ózdi Van Helyed Alapítvány után Szegeden találkoztunk 2016. december 10-én. Meghívott vendégeink, munka- és szervezőtársaink: a szegedi Motiváció Műhely, a Szülői Összefogás, a Független Diákparlament voltak. Bemutatkozásukat, módszertani bemutatójukat kötetlen beszélgetés, tervezés követte. A vitaindító a helyben alakuló összefogást ismertette.
A Motiváció Műhelyhez tartozó tanodát Kelemen Valéria és Makádi Balázs társaságában Szűcs Norbert mutatta be, aki beszámolt a kiindulást jelentő hallgatói mentorprogramról, melyet a szegedi egyetem oktatói kezdeményeztek egy gettóiskola felszámolásakor, 2007-ben. A programban azóta körülbelül 300 hallgató vett részt, a hátrányos helyzetűek segítésén kívül tehát a program a társadalmi szemléletformálásban is fontos szerepet játszik. Míg hallgattuk, hogyan született meg a Motiváció Tanoda, óhatatlanul eszünkbe jutott, az idei hírhedt tanodapályázat ürügyén akadt, aki a tanodák létét kérdőjelezte meg – miért kellene pénzt a tanodákba ölni az iskolák helyett? Itt és most hangsúlyt kapott a sajtóban válaszképpen feltett viszontkérdés: kellenek-e iskolák? A tanoda nem egyszerűen a lemaradók felzárkóztatásának tere, hanem közösségi tér, egy olyan közösségé, ahol nem az adott hierarchia működtetése és az előírt tudnivalók átadása a cél, hanem az egyéniség kibontakoztatása egy sokszínű közegben, ahol nincs alá- és fölérendeltségi viszony, nincs kényszer, van viszont valódi tudás, eszköz, motiváció, figyelem. A módszer, a szemlélet működik és átvehető. A tanodába járni szeretnek a gyerekek. A tanodára nagy szükség van, az iskola vagy változik, vagy eltűnik ennek a századnak a süllyesztőjében. Ez akkor is nagy valószínűséggel így van, ha még mindig akadnak remek iskolák és pedagógusok. Ők ugyanis a kivételek. Utolsó hősök, akik állnak a vártán.
A Független Diákparlament képviseletében Tarnay Kristóf ismertette, a diákok milyen bámulatos arány- és demokráciaérzékkel működtetik a Független Diákparlamentet. Szülők, pedagógusok és öregdiákok is lehetnek képviselők, ügyelnek a nemek arányára és demokratikus úton megfogalmazott markáns véleményüket tudatják az oktatási kormányzattal.
Erdélyi Eszter a vitaindítóban elmondta, hogyan alakul az összefogás Szegeden. Szerveződnek a KT-k, az egyre mostohább körülmények között elsősorban érdekvédelemre. Kapcsolatokat építenek diákok, szülők és pedagógusok. Mészáros Imre, aki szintén részt vesz a KT-k megerősítésében, elmondta, hogy a kollégák tavasz óta választ vártak a Tanítanék Mozgalomtól. A lelkesedés lelohadt, a fáradt, fásult emberek dolga csak szaporodott, a túlélés is nehéz és joggal féltik az állásukat. A Tanítanék nevében Sulyok Blanka és Lukács András kért elnézést, a körök lassan, de biztosan szerveződnek, nagy szükség van a helyiek tudására és önszervező képességére.
Végül Sulyok Blanka meghirdette a december 19-i gyertyagyújtási akciót, majd Tóth Katalin az ehhez kapcsolódó országos fekete-kockás napot.
Köszönjük mindenkinek a munkát, figyelmet, köszönjük, hogy nem adjuk, nem adjátok fel és nem utolsósorban köszönjük B. Molnár Béla fotóit.
Az eseményt a helyi tévé is rögzítette.
A Hívatlanul Hálózat nevében:
Lázár Júlia