Erről a förtelemről, a körülötte zajló vitáról, tiltakozásról sokan elmondták már, hogy nem zsidó, hanem magyar ügy, mégis elsősorban zsidó problémaként tekintenek rá a legtöbben.

Azt ugyan többen felemlítik, nem 44-es történetről van szó, az csak a tragikus végkifejlet volt. Már a 20-as évek elejétől kiverték a zsidó hallgatókat az egyetemekről, a különféle „nemzeti” szövetségek (ismerős a jelző?) – mint az orvosoké, építészeké – már listázták zsidó kollégáikat. Egymás után alakultak antiszemita szervezetek, a lapok tele voltak antiszemita írásokkal – sok a ma is magasan jegyzett népi írók tollából –, az egész társadalmat átitatta az antiszemita métely.

Ötletből is sok volt, ezek csak annyiban tértek el egymástól, hogy a vagyonuktól megszabadított honfitársainkat Madagaszkárra, Afrikába vagy valahova keletre kellene-e deportálni.

Szép hazánkban ugyan még ezzel sem nagyon akarnak szembenézni. A kormányfőtől annyira futotta, a magyar állam 44-ben nem védte meg zsidó polgárait.

Mégis, úgy vélem, tágabb összefüggésben kell vizsgálni a kérdést.

Nem kerülhető meg a „Trianon-trauma”. Közeledik az Első világháború kitörésének 100. évfordulója. Előzményeihez tartozik a balkáni népek mozgolódása, nemzeti törekvéseik. Nem hanyagolható el annak vizsgálata, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia, a magyar uralkodó elit miként viszonyult a nemzeti kisebbségekhez, amelyek összlétszáma a Magyar Királyság lakosságának hozzávetőlegesen 50 százalékát tette ki.

Magyarország a békeszerződések legnagyobb vesztese lett. Az összeomlás után hazánk elveszítette korábbi területének kétharmadát, ez az érzelmi és gazdasági sokk határozta meg a továbbiakat. A magyar uralkodó osztály és az intelligencia képtelen volt a helyzetet elfogadni, feldolgozni, hibáival szembenézni. Az Antant-hatalmakat, a környező országokat – és népeket! – tette felelőssé a veszteségért. Igen hamar belső ellenséget is találtak Károlyiban és mi sem természetesebb: a zsidókban. Ez annál is egyszerűbb volt, mert a szociális feszültségek, az antikapitalista hangulat gyorsan transzformálódott antiszemitizmussá.

A közéletet nacionalizmus, irredentizmus, a magyar politika aktivitását alapvetően a revíziós törekvések határozták meg. Ezzel egyenes út vezetett a német szövetséghez, majd a bécsi döntésekhez, később a hadba lépéshez. Horthy ünnepelt országgyarapítása végül az ország pusztulásához, Budapest romhalmazzá válásához, közel egymillió halotthoz vezetett.

Ez volt az ártatlan „Gábriel arkangyal” útja, ezt az utat kellene világosan látni!

A teljes cikk 2014. május 5-én a Galamuson jelent meg, idekattintva olvasható.