A tanítanék Mozgalom tájékoztatója az iskoláknak az április 15-i sztrájkról

tanitanek_logo

Kedves Kollégák!

Ahogy azt tegnap láthattátok, a kormány nem jött el, hogy tárgyaljon a Civil Közoktatási Platform 12 pontos, sürgős intézkedéseket igénylő követeléseiről. Ez immár nyílt megsértése mindannak, amiért hónapok óta küzdünk együtt, közösen.

De, ahogy megígértük március 15-én a tüntetésen, és ahogy megmutattuk március 30-án a polgári engedetlenségi akcióval, tudjuk még fokozni a nyomást. Hiszen az oktatás jövőjéről és az emberi méltóság tiszteletben tartásáról van szó. Nem állhatunk meg.

Ezért a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdetett április 15-re. Ezt a sztrájkot a Tanítanék Mozgalom és a Civil Közoktatási Platform támogatja.

Ezen a napon tehát minden iskolában, minden tanárnak joga van ahhoz, hogy reggel 8 és 10 óra között ne dolgozzon, függetlenül attól, hogy tagja-e bármilyen szakszervezetnek. A sztrájk helyszíne a munkahely, ezért most arra kérünk benneteket, az iskola falain belül tiltakozzatok.

Szükség van arra, hogy minél többen mutassuk meg: változást követelünk, mert a gyermekek jövője immár a tét.

Mit kérünk Tőletek?

  1. Ebben a két órában alakítsátok meg a saját intézményeitekben a Kockás Köröket, vagyis azok, akik a céljainkkal egyetértenek, üljenek le közösen, és beszéljék meg, hogy szerintük hogyan kell tovább küzdenünk az igazunkért.
  2. Nézzétek meg a Civil Közoktatási Platform által kidolgozott 12 pontos követeléslistát. Döntsétek el együtt, hogy az ezen listán szereplő követelések közül melyik 3 a legfontosabb a Ti intézményeitek szempontjából, és miért.
  3. Próbáljátok valamilyen egyszerű, de látványos formában megmutatni Nekünk, hogyan tettétek ezt.
  4. Küldjétek vissza nekünk a Kockás Körötök megalakulásáról szóló hírt, illetve saját meglátásaitokat, véleményeteket. A legfontosabb ugyanis az, hogy mostantól sokkal jobban tudjunk kommunikálni az iskolákkal, aktívabb kapcsolatban legyünk, több visszajelzést kapjunk. Szükségünk van a véleményetekre és a támogatásotokra, mert csak így tudunk a jövőben hatékonyabban együtt dolgozni. Ehhez viszont tudnunk kell azt is, hogy hogyan érjünk el Titeket.

Arra kérünk tehát minden, a sztrájkban részt vevő pedagógust, hogy ezen a napon segítsen nekünk abban, hogy kitaláljuk: hogyan tudunk még nagyobb nyomást gyakorolni, céljaink elérése érekében a kormányra. A Kockás Körök ugyanis épp ezt a célt tudják megvalósítani: hosszú távon együtt, szervezettebb formában tudunk hatékonyabban dolgozni. Csak így tudunk egyre többeket elérni, megszólítani, így leszünk képesek arra, hogy még hangosabban követeljük a változásokat.

És ami még fontos: szóljon ez az egész nap a szolidaritásról. Vegyetek rész a Tanítanék által meghirdetett Fekete/kockás szolidaritási napon. Öltözzetek feketébe és kockásba, fejezzétek ki ezzel is szolidaritásotokat az egészségügyben, a szociális szférában, a közművelődés területén dolgozókkal, kössetek ti is fekete szalagot a rendelőintézetek, kórházak, szociális intézmények bejáratára.

És íme, néhány fontos tudnivaló a következő napokra:

Visszajelzéseiteket, kérdéseiteket, észrevételeiteket várjuk a tanitanekakcio@gmail.com e-mail címre. Azt újfent jelezzük: amennyiben bárki úgy érzi, hogy saját iskolájában hátrányos helyzetbe kerül, mert sztrájkolni akar, esetleg meg akarják neki tiltani azt, jelezze felénk. Önkéntes jogászaink a beérkező problémákat kezelni fogják.

A Civil Közoktatási Platform 12 pontját itt találjátok meg:

Az esemény Facebook-oldalát itt érhetitek el: https://www.facebook.com/events/1726641580890918/. Kérünk Benneteket, hogy ahogyan múltkor, úgy most is adjatok hírt arról, hogyan tiltakoztatok.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete összegyűjtött minden információt, amit a sztrájkról tudni kell. Ezt itt érhetitek el: http://www.pdsz.hu/sztrajk

Az elmúlt hónapokban sok mindent elértünk már. De a továbbiakban is szükségünk van egymásra, arra, hogy együtt tudjunk cselekedni, ha erre szükség van. A Tanítanék Mozgalom hisz abban, hogy képesek leszünk elérni a céljainkat, de csak akkor, ha kitartóan küzdünk értük. Köszönjük mindazoknak, aki eddig is támogatták a céljainkat, nélkülük, nélkületek ugyanis nem értünk volna el idáig. Most egy újabb nagy lépés előtt állunk. Mutassuk meg, hogy velünk nem lehet tréfálni, minket nem lehet semmibe venni.

2016. április 13.

Törley Katalin, Pilz Olivér, Pukli István

a Tanítanék Mozgalom képviselői

 

Share

One thought on “A tanítanék Mozgalom tájékoztatója az iskoláknak az április 15-i sztrájkról

  1. Béri Eszter

    Minden tiszteletem a Tiétek, CSAK ABBA NE HAGYJÁTOK/HAGYJUK!
    Béri Eszter
    fejlesztő ped.
    Őrbottyán, Kvassay Ált. Isk.
    A holnapi napunkról majd írok.
    A márc 30 JÓ volt és érdekes, 35en voltunk kb, szülők, jó tucatnyi ped., véletlen odalépők-ottragadók…

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük