A Tanítanék Mozgalom felhívása polgári engedetlenségre

tanitanek_logo

Kedves Kollégák!

Március 23-ig éjfélig adtunk lehetőséget a kormánynak arra, hogy válaszoljon: elfogadják-e azt a 12 pontot, amelyeket a Civil Közoktatási Platform dolgozott ki, és hajlandóak-e haladéktalanul tárgyalóasztalhoz ülni a CKP szakértői csoportjával, hiszen e pontok bevezetése elengedhetetlen ahhoz, hogy már a jövő tanévben nyugodtabb, a diákok és a tanárok számára jobb körülmények között kezdődjön el az iskola.

Ez a határidő holnap lejár.

A logikus lépés az lenne, hogy ezután sztrájkba lépünk. Csakhogy ma Magyarországon a sztrájktörvény anomáliái miatt ez lehetetlen. Ezért amennyiben a kormány holnapig nem reagál, akkor a Tanítanék Mozgalom az ország összes iskoláját arra hívja, hogy együtt, közösen, polgári engedetlenséggel fejezzük ki: nem vagyunk elégedettek az oktatási rendszerrel és azonnali változásokat követelünk.

Ha a határidő lejártáig nem érkezik érdemi válasz a kormánytól, március 30-a reggel 8 és 9 óra közötti időre polgári engedetlenségi akciót hirdetünk.

Arra kérjük a résztvevőket, hogy

  • menjenek ki az iskola elé,
  • plakátozzák ki és osztogassák a 12 pontot, amelyek az azonnali követeléseinket tartalmazzák,
  • írassák alá azt a szolidaritást kinyilvánító polgártársaikkal!

Az akció Facebook-eseménye: https://www.facebook.com/events/1574608016189623/

Mivel a polgári engedetlenség egy magasabb rendű ügy érdekében a jogviszonyból adódó kötelezettségek megszegéséről szól, ezért az akcióban való részvétel természetesen önkéntes. Azokat a tanárokat, akik nem tudnak vagy nem kívánnak csatlakozni hozzá, arra kérjük, hogy más módon fejezzék ki szolidaritásukat az ügy mellett, amennyiben egyetértenek céljainkkal.

De hiszünk abban, hogy minél többen veszünk részt az akcióban, annál erősebb nyomást tudunk gyakorolni a kormányra, és hiszünk abban is, hogy együtt egymást is meg tudjuk védeni.

Ettől függetlenül természetesen tájékoztatjuk az iskolákat az esetleges jogi következményekről, és jogászaink a felmerülő nehézségek kezelésében is segítséget nyújtanak.

Minden iskolát arra kérünk, hogy tantestület döntése alapján szervezzék meg, hogy milyen – lehetőleg minél látványosabb – tevékenységgel tudnak csatlakozni az akcióhoz. Azokat az iskolákat, ahol tanítási szünet van, arra kérjük, hogy mutassák ki szolidaritásukat.

Kérjük a csatlakozni szándékozó iskolákat, erre a linkre kattintva jelentkezzenek:

https://docs.google.com/forms/d/1_SwonvcgI4Ma66LRZlbBCcnuU-1Q3xTA_zyRUClblMI/viewform

Észrevételeiket, véleményüket erre az e-mail címre várjuk: tanitanekakcio@gmail.com

Az esemény végleges meghirdetésére 24-én délben, sajtótájékoztatón kerül sor. Ezután arra kérünk mindenkit, hogy figyeljék Tanítanék weboldalt, a sajtót és az akció Facebook-oldalát. Ezen az oldalon fogunk minden további információt, jogi tájékoztatót, tudnivalót közzétenni.

Budapest, 2016. március 22.

Törley Katalin, Pilz Olivér, Pukli István
a Tanítanék Mozgalom képviselői

A felhívás dokumentumai innen letölthetők és oszthatók: felhívás, szórólap, plakát

Jogi tájékoztató a TASZ Tanszabadság Programjától mindenkinek, aki részt vesz március 30-án a polgári engedetlenségi megmozduláson.

 

Share

3 thoughts on “A Tanítanék Mozgalom felhívása polgári engedetlenségre

  1. Kereszturi József

    Kedves Tanáraink!

    Kormány propaganda gépezetek a mai Magyarországon:
    Nem az összes kapcsolódó tényen alapuló megalapozott állásfoglalásokat készítő hozzáértő tudású emberek csoportjai, hanem a kormány előre meghatározott irányú gondolatait kiválogatott eseményekre hivatkozva bemutató, ezt jó fizetésért felvállaló, így önállóságukat feladó tudós emberek csoportjai. Ettől a hatalomtól kaptak Kutató Intézeti rangot, pedig létezik egy MTA-ánk, amelynek az ezzel foglalkozó részlege kaphatott volna forrásokat az adott problémák kutatására, és akkor a kormány a gondolataitól független hiteles információkat kaphatott volna, amelyek alapján dönthetne stratégiájáról az adott témában érdekünkben. De úgy látom ennek a kormánynak nem ez a célja szinte semmilyen területen. A kormány mindent tudni vél, és a tudását megalapozó anyagokat készítő Intézményeket kreál sorozatban súlyos közpénzekkel kistafírozva:

    Ország Stratégiai Intézet
    Migrációkutató Intézet
    MMA
    VERITAS Történelemkutató Intézet
    ………………………….. és a többi

    Ezeket meg kéne az országban szüntettetni valahogyan, és meg kéne tanítanotok az összes felnövekvőnek, hogy az ilyen típusú hatalom gyakorlás mit is okozott hosszabb távon a történelem során azoknak a nemzeteknek, akik ezt a módot hagyták kiterebélyesedni. Ha ilyen szervezeteket és a mai típusú hatalomgyakorlási módot hagyjuk a gyerekeinkre, akkor nem gondolom, hogy élhető országot fogunk nekik hagyni örökül.

    Reply
  2. Szent-Királyi István

    Sokan félnek hogy törvényellenes..TÖRVÉNYES MEGOLDÁS: “István Szent-Királyi A javaslatom a 30-i demonstrációra, ami nem jelent sztrájkot, azaz nem sért törvényt:
    Van viszont egy javaslatom, ami lehetővé teszi a demonstrációt viszont nem jelent sztrájkot: akik csatlakoznak, azokkal a diákokkal együtt akik szintén csatlakoznak, az iskola előtt KINT tartsanak órát.. mondjuk osztályfőnökit, vagy valamilyen más néven.. pl arról, hogy miről is szól most az oktatás, a KLIK, miért akarjuk ezt az állapotot megváltoztatni, és miért jó ez a diákoknak.. pl mi az, amit a 12 vagy a nemtudomhány pontok jelentenek.. a diákoknak!!! a különböző problémákról, azok jelenlegi megoldhatatlanságáról, és hogy a “Tanítanék..” mozgalom/kezdeményezés éppen ezeket akarja megoldani, s olyan változásokat akar, amelyek ezt lehetővé teszik.. és ebbe minden tanár annyit és úgy mond el, amennyit mer, akar, lehet.. vagy tud.. Itt valós információkat lehet és kell adni, tanítás-felvilágosítás folyik, tehát nem lehet a résztvevőket ilyen alapon elmarasztalni.. és mindenki ismeri a helyi viszonyokat, az igazgatóját, hogy mit és mennyit mondhat el szabadon.. Ehhez addig még egy rövid oktatási anyagot is lehet készíteni, ami letölthető.. azaz a diákok is hozzájuthatnak.. Ha ezt jól megszervezik, akkor a nemrésztvevőkkel is lehetnek tanárok.. bent.. és ott is el lehet mondani ugyanezeket a dolgokat.. hogy azért aki nem akar résztvenni (diákok!), annak is lehessen pontos információja, miről és miért is van pontosan szó.. ez lehet száraz információközlés is.. érzelmek ls ráhatási szándék nélkül, de valós infókat adhat..
    Ha egyetértesz, terjesztheted!! nevemmel vagy anélkül.. szabadfelhasználású javaslat!! (én is ezt teszem..)”

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük