Meghívó – Szabó Anna: Míg roppan egy utolsót című könyvének bemutatójára

SZA_borito1

Mindenkit szeretettel várunk egy nagyszerű könyvbemutatóra
szeptember 16-án 17.30-kor a Kabinet Galériába
(Budapest VIII. kerület, Kőfaragó u. 15.)

Itt olvasható részletesen az eseményről. (Szabó Annával Leiner Károly beszélget, a kötetből Szabó Anna olvas fel, utána mindkét szerző dedikál, a könyvek a helyszínen megvásárolhatók.)

Itt lehet belelapozni a könyvbe.

Itt hallgatható meg az első kritika a könyvről. (A Bézs Rádióban Gáspár Sarolta beszélgetett dr. Szemerédy Viktóriával – többek között – Szabó Anna könyvéről is. Az interjú 2016. szeptember 9-én, pénteken 13-14 óra között hangzott el, a Gubancaink című műsorban.)

Itt írtunk a könyvről a megjelenésekor.

A könyvben szereplő képek egy részét az Igazgyöngy Alapítvány gyerekei festették, pl. ezt is:

Rostas-Margareta_Hegedusdal
Rostás Margaréta: Hegedűsdal

A könyv interneten az OFOE-nál itt rendelhető meg.

Az Igazgyöngy Alapítvány szunói és a bemutatót követően az OFOE könyvek (a fenti Szabó Anna kötet és Leiner Károly: Az én gyerekeim című könyve) 

hétfőtől péntekig 12 és 18 óra között folyamatosan megvásárolhatók a Kabinet Galériában.

Share

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük