Kedves Barátaim,

Az oktatás az orbánista Magyarország állatorvosi lova. Minden betegség megtalálható ezen a szegény párán, amit a NER kapott el, de az alattvalóit gyötri. Nézzetek rá lelki szemetekkel.

Le van fogyva az oldalán meg a farán. A feje nagyjából az eredeti méret, mert a koponyacsont nem lesz kisebb az éhezéstől, de már alig bírja el szegény. Általános iskolásból alig lesz kevesebb. Csak éppen a felük olyan iskolába jár, ahol már negyedikes korára nemigen marad esélye. Nem fog valamit érő szaktudást, végzettséget szerezni. Ha a közepe felé haladunk tovább, egyre kevesebb érettségizőt, valódi középiskolást találunk – a szakképző intézmények éppen el is hagyták a mi lovunkat diákostul, tanárostul.  A faránál, a felsőfokú képzésnél azt látjuk, hogy sikerült az odajutó 18 évesek arányát a dél-koreai felére ledolgozni. Ez a biztosíték arra, hogy hazánk a következő évtizedekben sem fog felzárkózni a fejlett világhoz.

Ahogy diákokhoz nem jut, így a teste összement, úgy nem kap zabot – másik nevén: pénzt sem. Az oktatás finanszírozására a magyar állam a nemzeti jövedelem egyre kisebb részét költi. Ez az arány még csak majdnem a legkisebb Európában, de az biztos, hogy egyedül nálunk mutat csökkenő tendenciát. Zab helyett időnként van cukorkaosztás: hol itt, hol ott tűnik fel egy kis váratlan pénz – már az is váratlan, amit évek óta ígérgetnek, hiszen mindenki azt gondolja, hogy az ígéreteket sose fogják teljesíteni. De ezek a cukorkák nem változtatnak azon, hogy százmilliárdok tűntek el az oktatásügy finanszírozásából. Szétkorhadó intézmények, frusztrált, elöregedő oktatói gárda jelzik a NER sikereinek útját.

Ha táplálék nincsen, van helyette fegyelmezés. A mi lovunkon az ostornyomok mutatják a módszert. A KLIK igazából a finanszírozás helyettesítésére szolgál. Az  az egyik szerepe, hogy jó keményen megfogja a dologi kiadásokat. Hogy közben az iskolák működni nem tudnak, az nem számít. A botrányok sorozata is csak arra elég, hogy időnként egy fejet a kirakatban kicseréljenek. De egy központból kell irányítani mindent – mndent, ami még nem csúszott ki ebből a kemény igából.  Az egyetemeken kancellár van, aki átvette, kormánykinevezettként, a döntési jogkörök javát. De még ez sem elég, a választott szenátus mellé kinevezett konzisztórium is kell.

Szegény lovacskánkat néha  úgy érzem, ebben a sanyarú állapotában hadseregbe akarják besorozni. Az egyetem nehogy már maga, esetleg a diákok igénye alapján döntse el, mit tanítson – parancsba adják neki. Ha a jó ég tudja, kinek az érdekei kedvéért a kormány egyet gondol, levágja egy egyetem felét és hozzácsapja egy másikhoz. Mintha az egyetem egy diplomagyártó gépsor lenne, amit feltesznek egy lovaskocsira és átviszok egy másik telephelyre. Az iskola se válogasson tankönyvek, módszerek között, a diákság vagy ne adj’isten, a pedagógus hajlama, igényei szerint – egy van, és kész. Mint a másodfokú egyenlet megoldóképlete.  A hadseregben szükséges fegyelem legújabb eszközét úgy hívják, hogy etikai kódex. Azon kívül, ami mindenkinek nyilvánvaló, egyetlen értéket tartalmaz: az  alkalmazkodás, a felsőbbség tisztelete, a „tartsd a pofád” értékét.

Ha ez a boldogtalan gebe végül kilehelli a páráját, a hamvai körül nem lesz nagy cécó, mint Overdose esetében. Majd csendben belekeverik egy stadion betonalapjába.

Szégyelljék magukat, akik így bánnak vele, de azok is, akik csak nézik és nem tesznek ezellen!

Szégyelld magad, Orbán!