Magyarország jogállam – A Hálózat a Tanszabadságért, a Hívatlanul Hálózat és az Oktatói Hálózat közleménye

OHA HIVATLANUL HAT

Az utóbbi hetekben számos hírt kaptunk arról, hogy tankerület-vezetők békés pedagógusokat vagy intézményvezetőket elbocsátással, illetve iskolabezárással fenyegetnek, amennyiben tüntetésre mennek, vagy a nyilvánosság tudomására hozzák a véleményüket. Ezután kiderült, hogy – természetesen a diákok érdekében – a tankerületi vezető vizsgálatot indított a Teleki Blanka Gimnázium ellen, és bekérte a február 3-ra, a miskolci tüntetés napjára vonatkozó, létező és nem létező dokumentumaikat.

Az iskolaigazgató 3 megtartott órával érvényesnek nyilváníthat egy tanítási napot, rendelkezhet az elmaradt órák pótlásáról, rendkívüli óráról, vagy tanítási napról. Ez történik iskolai rendezvények, ünnepélyek esetében, és ez történt a februári Klik-fórumok napján, melyeket általában tanítási időben, délután 14 órára hívtak össze.

Szülői értekezletekről jegyzőkönyv nem készül, semmilyen jogszabály nem írja elő.

Ezért kénytelenek vagyunk felhívni a figyelmet arra, hogy Magyarország jogállam.

A gyülekezési jog mindenkit megillető alapvető szabadságjog, azaz mindenkinek jogában áll politikai és közéleti kérdéseket érintő békés összejöveteleket, felvonulásokat és tüntetéseket szervezni, azokon megkötés nélkül részt venni.

A Büntető törvénykönyvben, a szabadság és az emberi méltóság elleni bűncselekmények között olvashatunk az egyesülési, a gyülekezési szabadság, valamint a választási gyűlésen való részvétel jogának megsértése törvényi tényállásról: 174/C. § (1) Aki mást egyesülési vagy gyülekezési jogának gyakorlásában, valamint választási gyűlésen való részvételében erőszakkal vagy fenyegetéssel jogtalanul akadályoz, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) Aki az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményre irányuló előkészületet követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A közlemény innen letölthető, osztható!

 

Share

One thought on “Magyarország jogállam – A Hálózat a Tanszabadságért, a Hívatlanul Hálózat és az Oktatói Hálózat közleménye

  1. Gyimesi Edit

    Nagyon köszönöm megszólalásaikat, megmozdulásaikat az ’50-es éveket idéző oktatási rendszer ellen. Köszönöm összefogásukat a közszféra más területeinek szakmai és szakszervezeteivel. Küzdelmükhöz kitartást, erőt és sok sikert kívánok. Köszönettel.

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük