Képzési felhívás – EJHA emberi jogi képzők ingyenes képzése

Az EJHA – Emberi jogi nevelők hálózata országos emberi jogi nevelési képzést hirdet multiplikátorok számára, melyre az egész országból várja olyan szakemberek: pedagógusok, képzők, kortárs segítők, szociális munkások, diákok, aktivisták, mozgalmárok és mások jelentkezését, akik saját környezetükben – legyen az iskola, kortárs csoport, civil szervezet vagy más – szeretnék oktatás-képzés révén előmozdítani a fiatalok (és idősebbek) emberi jogi tudatosságát, elkötelezettségét, társadalmi felelősségvállalását és részvételét. A képzés az Európa Tanács támogatásával valósul meg.

A képzés során a részvevők elméleti és gyakorlati tudást szerezhetnek egyfelől az emberi jogokról és azok védelméről, másfelől a nonformális nevelés módszertanáról, továbbá elsajátíthatják azokat a készségeket, amelyek révén hatékonyan tudnak megvalósítani saját környezetükben olyan programokat vagy tanórai foglalkozásokat – az EJHA képzést tartó képzők mentorálása mellett –, amelyek révén fejleszthetik tanítványaik / klienseik emberi jogi tudatosságát, készségeit és attitűdjeit.

A képzés ingyenes, a bentlakásos képzés helyszínén étkezést, továbbá a Budapesten kívülről érkezőknek szállást biztosítunk.A képzés 3 szakaszból áll:
1.
Négynapos bentlakásos intenzív szakmai képzés
Időpontja: 2018. augusztus 13-16.
Helyszíne: Európai Ifjúsági Központ, Budapest II. kerület, Zivatar u. 1.

2.
Online képzés
Ideje a két bentlakásos képzési szakasz között (2018. szeptember–október eleje)

3.
Kétnapos bentlakásos képzés
Ideje: várhatóan október.
Helyszínéről és pontos időpontjáról a résztvevők közösen döntenek.

A képzés célja, hogy a résztvevők:

● elsajátítsák a fiatalok emberi jogi neveléséhez szükséges kompetenciákat – készségeket, ismereteket és attitűdöket;
● megismerkedjenek azokkal a legfontosabb kézikönyvekkel – az Európa Tanács olyan kiadványaival, mint a Kompasz, Kiskompasz, Böngésző, Tükrök – amelyek segítségével maguk is megtervezhetnek és megvalósíthatnak ilyen nevelési tevékenységet, továbbá tudják a különböző gyakorlatokat a helyi körülményekhez igazítani;
● olyan ismereteket és készségetek szerezzenek, amelyek révén képessé válnak arra, hogy képviseljék és előmozdítsák saját környezetükben az emberi jogi nevelés ügyét;
● digitális kompetenciái fejlődjenek, hogy magabiztosan tudják használni az online tanulási felületeket és csatornákat saját tanulásuk és mások tanulásának elősegítése érdekében;
● aktívan hozzájáruljanak az EJHA céljainak megvalósításához azáltal is, hogy bevált módszereiket, anyagaikat megosztják az EJHA tagjaival és a képzés más résztvevőivel, és lehetőségeik szerint segítik és erősítik az emberi jogi nevelés terén aktív személyek
együttműködését;
● a képzés után képesek legyenek emberi jogi nevelési projekt(ek)et megvalósítani saját helyi környezetükben, egyedül vagy más résztvevőkkel együtt, az EJHA képzők mentorálása mellett.

A résztvevők kiválasztása az alábbi szempontok alapján történik:
● A részvevő a képzés mindhárom szakaszában, a képzés teljes idején aktívan részt kíván
venni;
● Munkája vagy egyéb tevékenysége kapcsolódik (vagy tervei szerint kapcsolódni fog) a neveléshez, oktatáshoz, képzéshez;
● Képes önállóan tanulni, amire különösen az online képzési (e-learning) szakaszban van nagy szükség;
● Kész önállóan vagy munkatársaival együtt megtervezni és végrehajtani egy emberi jogi neveléssel kapcsolatos projektet (ez lehet pl. egy tolerancia-nap, egy emberi jogi vetélkedő, egy tanórai keretek között megvalósított program stb.) saját környezetében.

A képzésre ezen jelentkezési lap kitöltésével lehet jelentkezni.
A jelentkezés HATÁRIDEJE: 2018. július 2.

Kérdésekkel az EJHA koordinátort, Juhász Verát lehet keresni az alábbi elérhetőségeken:
ejha.halozat@gmail.com, +36 30/997-3088

Információ a szervezőkről:
Az EJHA tagjai az emberi jogok érvényesüléséért tenni akaró, az oktatás/nevelés területén aktív
személyek. A hálózat azért jött létre, hogy segítse az együttműködést és az információáramlást
a magyarországi emberi jogi, demokratikus állampolgári, illetve globális neveléssel foglalkozó
szakemberek és szervezetek között. A Hálózatról bővebb leírás itt és itt található

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.