Bocsánat, hogyha kérdem… Tanárnő, Ön nem fél?

Aki kérdez: Demokrata.info, aki válaszol: dr. Nagy Emília, a Leövey Klára Gimnázium magyarszakos tanára. Dr. Nagy Emília nevét 2014. november 17-én a „Közfelháborodás napja” elnevezésű demonstráción tanulta meg az ország. Pedagógusként nem tanártársai egyre lehetetlenebb helyzetéről beszélt, hanem diákjai érdekében szólalt fel. Közéleti szerepvállalásáról, annak következményeiről, kérdezte őt a Demokrata.info.

DI: Az ön felszólalása előtt az oktatásügyet érintő gondokkal kapcsolatosan csak szakszervezeti, szakmai vezetők és a kormány illetékesei nyilatkoztak. Bocsánat, hogyha kérdem, hogyan kerül egy gyakorló pedagógus a tüntetés szónoki emelvényére? Felkérték?

Dr. Nagy Emília: Nem, nem kértek fel. Mi kerestük a tüntetésszervezőkkel a kapcsolatot, miután láttuk, hogy az internetadó elleni tüntetések emberek ezreit mozgatták meg. Ki mertek menni az utcára sokkal többen, mint azelőtt. Gondoltuk, itt az alkalom, hogy bevigyük az oktatás problémáit a közbeszédbe, hiszen az oktatás ügye nemcsak a tanárokat, hanem a diákokat és szüleiket is érinti, és így a társadalom közös ügye.

Három, oktatással foglalkozó civil szervezet – Hívatlanul csoport, HAT, OHA – nevében szólaltam fel és hívtam konzultációra a megjelenteket. A szervezők örültek annak, hogy civil szervezetek összefogtak, és hogy az oktatást képviselik a tüntetésen. Tetszett a közösen elkészített beszédem is, amit a vidéki demonstrációkon is felolvastak. Ez nagy dolog, és közös siker.

A következő alkalommal már személyesen engem kértek fel, hogy beszéljek. Viszont a december 14-én elhangzott beszédet is közösen készítette a három civil oktatási szervezet.

DI: Civil szervezetek nevében szólalt fel. Volt ennek előzménye?

Dr. Nagy Emília: Néhány éve részt veszek a HAT és a Hívatlanul munkájában. Szakmai anyagokat készítettünk, próbáltunk alternatív megoldásokat kínálni, hogy jobb legyen az oktatás, hasztalanul. Rengeteg tiltakozó akciót szerveztünk, de megpróbáltuk a lehetetlent is: 2013-ban a Hálózat a Tanszabadságért végigvitt egy rendezvénysorozatot, ahol a demokratikus pártok vitathatták meg oktatási elképzeléseiket. Mondanom sem kell, a kormányzó pártok képviselői nem jelentek meg. Majd jöttek a választások, a pártok meg… Rá kellett jönnünk, hogy csak az a lehetőség marad számunkra, ha közvetlenül a társadalomhoz fordulunk.

DI: Csak a nyilvános fellépés maradt? Lépten-nyomon azt hallani, hogy a pedagógusok is félnek tüntetni, nyilatkozni. Bocsánat, hogyha kérdem, tanárnő ön nem fél?

Dr. Nagy Emília: Nem félek! Nincs mitől! Már mindent elvettek, megszüntettek, visszájára fordítottak, amiben hittem. Mi lehet ennél rosszabb? Egy pedagógustüntetésen ki is írtam a mellényem hátára: „A munkámat, az életemet elvehetitek, de a belső szabadságomat sohasem!”. Azt szokták erre mondani, hogy dehát csak egy életed van, én meg úgy gondolom, hogy ez igaz, de nem mindegy, hogy azt az egyet hogyan élem. Az antiportfoliót is aláírtam, a következmények ismertek. Tisztában voltam azzal, hogy támadások érhetnek, de azt is tudtam, hogy ezek ellen csak a nyilvánosság erejével tudok tenni. Családom és diákjaim persze féltenek, főleg a Hír TV-s incidens óta.

A tüntetésen való puszta részvétel már jóval árnyaltabb kérdés. Budapesten sokkal könnyebb „elveszni a tömegben”. Vidéken a pedagógusok (de nemcsak ők) nehezebben mennek az utcára, különösen a kisebb városokban, falvakban. Sok esetben a pedagógus az egyedüli kereső a családban, és „mindenki mindenkit ismer” – ahogy mondani szokták. Hatalmas dolog, hogy ennek ellenére vidéken is megindult a mozgolódás…

DI: Az Ön esete is példázza, hogy a politika jelen van az iskolában. Bocsánat, hogyha kérdem, jelen kell lennie? Milyen formában?

Dr. Nagy Emília: Nem szabadna, hogy jelen legyen. Direkt módon, az én óráimon nincs jelen. Az irodalomban és a történelemben lévő párhuzamokra viszont fel kell hívni a tanulók figyelmét. Az a pedagógus dolga és felelőssége, hogy megtanítsa diákjait a mérlegelésre és a véleményalkotásra. A diákoknak kell rájönniük maguktól a megoldásokra. Egy tanár sem mondhatja meg a „tutit”. Ha rákérdeznek, akkor viszont őszintén meg kell mondani a sajátvéleményüket.

DI: Akarva-akaratlanul kicsit hősként tekintenek önre sokan. A jövőben is találkozhatunk beszédeivel a kormányellenes tüntetéseken?

Dr. Nagy Emília: Nem vagyok hős, és nem is szeretnék az lenni. A társadalomnak kell hősnek lennie! Kellenek az új arcok, akik ügyeket képviselnek és tenni is képesek. Én tanár vagyok, nem értek a politikacsináláshoz! Talán a morális válság kezelésében tudok segíteni. Március elejére a három oktatási hálózattal szervezünk egy Civil Oktatási Fórumot, melynek keretében szeretnénk egy asztalhoz ültetni az oktatással kapcsolatos civil szervezeteket, szakszervezeteket, szülői és diákszervezeteket. Mi tehát már az építkezés fázisában tartunk.

Megpróbálunk egy olyan folyamatot beindítani, melynek eredményeképpen egy széles társadalmi elfogadottságú új, demokratikus oktatási koncepció jöhet létre. Természetesen örülünk, hogy sikerült a figyelmet az oktatás fontosságára irányítani. Ha lesznek olyan nagyobb tüntetések vagy más megmozdulások, melyeknek céljaival egyetértünk, ott leszünk.

sztorma HCJD