Pedagógusok felhívása szülőkhöz

etikai-kodex

KEDVES SZÜLŐK!

Mi, pedagógusok, a segítségüket kérjük.

Alá kellene írnunk egy Etikai Kódexet, előírások és szabályok gyűjteményét arról, hogy mit NEM szabad tennünk iskolában és iskolán kívül. Ilyen előírások mindenütt léteznek, orvosoktól tűzoltókig, katonáktól diplomatákig. A nekünk szóló előírásokkal legfőképp két bajunk van.

Egyik, hogy annyira általánosak, hogy ilyen alapon bárkit, bármikor elő lehet venni, csak azért, mert nem úgy táncolt, ahogy neki fütyültek. A másik, nagyobb baj az, ami hiányzik a szövegből. Nincs benne, hogy értelmes, önállóan gondolkozó embereket neveljünk az Önök gyerekeiből, a gyerekeinkből, akik a hazájukban és másutt is megállják a helyüket, akik ismerik a kötelességeiket, de a jogaikat is, akiknek nem eladó a lelkiismerete, akik nem buta szolgái, hanem okos polgárai Magyarországnak, Európának, a világnak. Ha ilyen szöveget össze tudnánk hozni, tanárok, szülők, minisztériumi emberek együtt, ezt szíves-örömest aláírnánk.

Continue Reading →

Share

Halotti torna: meghívó – Oktatói Hálózat, Veszélyben az Egyetemeink Csoport

OHA

Sajtóközlemény – Meghívó

Oktatói Hálózat, Veszélyben az Egyetemeink Csoport

Halotti torna

Budapest, Kossuth tér, 2015. július 5. 19:00 órától

A parlament hétfőn, 2015. július 6-án minden valószínűség szerint elfogadja a felsőoktatás újabb átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot – melynek közvetlen következménye egyrészt a miniszter által kinevezett konzisztóriumok létrehozása, ezzel a már így is jelentősen megnyirbált felsőoktatási autonómia további, szinte teljes korlátozása, másrészt az évek óta tartó forráskivonás megkönnyítése lesz.

Continue Reading →

Share

OHA-tagok véleménye a felsőoktatásban szerezhető képesítések jegyzékéről és új képesítések jegyzékbe történő felvételéről szóló kormányrendeletről

OHA

2015. június 9-én megjelent a Kormány 139/2015. (VI. 9.) Korm. rendelete a felsőoktatásban szerezhető képesítések jegyzékéről és új képesítések jegyzékbe történő felvételéről:

http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK15079.pdf

És itt van a megszűnő szakok listája is:

http://eduline.hu/felsooktatas/2015/6/10/alapszakok_megszunese_felsooktatas_WUJ0ZN

http://eduline.hu/felsooktatas/2015/6/11/megszuno_mesterszakok_2016_O7IUSM

Az OHA-tagok véleménye érdekes lehet másoknak is, erről íme egy rövid összefoglaló:

Continue Reading →

Share

Az oktatási szakmai civil szervezetek és szakszervezetek közös nyilatkozata

plakat

Az újpesti Nyár és Pozsonyi utca sarkán egy általános iskola és óvoda udvarán, a kerítésen belül áll a következő feliratú óriásplakát:

„Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat!”

(http://444.hu/2015/06/06/az-iskolasok-is-meg-fogjak-tanulni-hol-a-kulfoldiek-helye/)

Van-e kultúrája egy olyan országnak, mely nem tiszteli a vendégjogot? Aki tiszteletet vár el, annak nem kellene-e tiszteletreméltóan viselkednie? Megismernie és elfogadnia mások kultúráját? Belátnia, hogy az elfogadó és befogadó magatartás vezet a kölcsönös megértéshez, gazdagodáshoz? Tisztában van-e alapfogalmakkal az, aki azonos súllyal emleget bevándorlást és terrorizmust? Felelős-e az a kormány, mely – közpénzből – egy iskola kertjébe helyez ki idegengyűlöletre buzdító plakátot? Olyan emberek ellen, akik családjuk lemészárlását nézték végig egy másik országban, és menedékért fordultak hozzánk?

Felelős polgárok vagyunk, a mindenkori kormánytól felelős viselkedést várunk el. Buzdítást a másság tiszteletére, fellépésre mindenfajta kirekesztéssel szemben, érintsen az gyermeket vagy felnőttet, származásra, nemre, korra tekintet nélkül. Olyan korban és olyan országban akarunk végre élni, ahol ember embernek többé nem farkasa. Ezért tennünk és szót emelnünk kell.

Hálózat a Tanszabadságért, Hívatlanul Hálózat, Oktatói Hálózat, Pedagógusok Szakszervezete, Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete

 

Share

Tűrhetetlennek tartjuk – Állásfoglalás

stop

Állásfoglalás                                                                 

Ős patkány terjeszt kórt miköztünk,
a meg nem gondolt gondolat…

Az utóbbi hónapok kormányzati intézkedései miatt a Fidesz népszerűsége, elfogadottsága rohamosan csökken. Még azok nagy része is csalatkozott, akik 2010-ben reményeik megvalósulását várták az új kormánytól.

Az életünk minőségét, a szabadságjogokat mérő nemzetközi összehasonlító listákról hazánk helyzetének fokozatos romlását olvashatjuk le.

Az USA által kitiltott, kormányzathoz közel álló tisztségviselők ügye, a sorozatos pénzügyi botrányok, az EU pénzcsapjainak a közbeszerzési eljárások szabálytalansága miatti részleges elzárása mind a kormány bűnös nemtörődömségére, ha ugyan nem érintettségére, bűnrészességére utalnak.

Eközben a kormány továbbra sem az ország helyzetének jobbítására törekszik, hanem – hatalma megszilárdítása érdekében – életünk minden területét igyekszik maga alá gyűrni, gyermekeinkből alattvalót akar formálni, és mindennapi életünk alakításába is beleszól.

Ebben persze nincs újdonság, minden autokratikus hatalom így működik.

Tűrhetetlennek tartjuk,

hogy a kormánypártok szavazóbázisának, szimpatizánsai számának rohamos csökkenése arra indította a rezsim stratégáit, hogy a figyelmet a botrányokról úgy terelje el, hogy a közbeszédet az emberek legalantasabb, legprimitívebb ösztöneit élesztgetve a halálbüntetésről és a lakosság számára alig is érezhető bevándorlási kérdésről indítson vitát. Tűrhetetlennek tartjuk, hogy a kormány csillapítás helyett gerjeszti a gyűlöletbeszédet, jobb sorsra érdemes emberekben a gonoszságot, a bűnbakkeresés ősi igényét éleszti fel, holott ennyi energiával nem a múltján kesergő, hanem a jelenében virágzó országot teremthetne.

2015. május 12.

B. Molnár Béla
Kiss Anikó
Kürti Judit
Lázár Júlia
Nagy Emília

 

 

 

Share

FEKETE ORSZÁG – SZOLIDARITÁSI FELHÍVÁS

Mi, alulírottak, felhívunk minden felelős magyar állampolgárt, hogy a mai naptól, 2015. április 25-től, a ruháján viselt FEKETE szalaggal, vagy valamilyen fekete ruhadarabbal, kiegészítővel jelezze, szolidaritást vállal az ápolónőkkel, akik tisztességes munkakörülményekért küzdenek. Szolidaritást vállal az egészségügyben és a szociális ágazatban megnyomorítottakkal, az átalakított oktatásügyben bírósági döntéssel szegregált diákokkal, az egyeztetés és valódi ok nélkül bezárásra ítélt iskolák dolgozóival és diákjaival, az egyetemi autonómiától megfosztott tanárokkal és diákokkal, a kultúra intézményi átalakításának kárvallottjaival, ennek a babitsi Fekete országnak minden jobb sorsra érdemes, változtatásra éhes lakójával.

facebook esemény

Dénes Gábor, filmrendező

Kürti Judit, tanár, szerkesztő

Lázár Júlia, tanár, költő, műfordító

Nagy Emília, tanár

Csatlakozók:

Bihari Péter, tanár

Bodóczky Mihály, képzőművész, tanár

Boros Judit, művészettörténész

Budai Éva, tanár

Czédly Mariann, tanár

Deák Dániel, egyetemi tanár

Ferge Zsuzsa, emeritus professzor

Fóti Péter, oktatáskutató

Heller Mária, szociológus

Homoki Andrea, könyvelő

Kiss Anikó, polgárjogi aktivista, képzőművész

Klima László, egyetemi docens

Komjáthy Anna, tanár, képzőművész

Kosztel Krisztina, óvodapedagógus

Kozma Katalin, drámapedagógus

Ligeti György, nyugdíjas

Magyar Fruzsina, dramaturg

Mendrey László, tanár, a PDSZ elnöke

Mesterházi Mónika, költő, műfordító

B. Molnár Béla, fotográfus

Nagy Erzsébet, tanár, szakszervezeti tisztségviselő (PDSZ)

Neubauer István, mérnök

L. Ritók Nóra, pedagógus

Szabó Anna, gyógypedagógiai tanár

Szántó Judit, tanár

Székács Eszter, klinikai szakpszichológus

Tamássy Györgyi, nyugalmazott egyetemi oktató

Tóth Orsolya Enikő, családanya, pedagógus

Trencsényi Borbála, tanár

Umann Tamás, villamosmérnök

Share

A HÍVATLANUL Hálózat felhívása a kormány (gimnáziumi férőhelyek csökkentésével kapcsolatos) tervezete ellen

cropped-hivatlanul_logo2-023web3.jpg

A kormány csökkentené a gimnáziumi férőhelyek számát, ám ezzel családok százezreit fosztaná meg a boldogulás lehetőségétől, számtalan gyermeket pedig attól, hogy felismerhesse valós hivatástudatát. Ezt nem engedhetjük!

Mellékelten közzétesszük felhívásunkat egy rövid és egy hosszabb változatban.

Mostanában lesznek mindenhol a közoktatásban a szülői értekezletek, jó lenne, ha a felhívás minél több szülőhöz eljutna, hogy ők is kifejezhessék a gyerekeiket érintő súlyosan hátrányos rendelkezésekről a véleményüket.

A felhívás hosszabb változata idekattintva letölthető, terjeszthető.

A felhívás rövidebb változata idekattintva letölthető, terjeszthető.

 

Share

A HÍVATLANUL HÁLÓZAT KÖZLEMÉNYE

cropped-hivatlanul_logo2-021.jpg    HAT

A hálózathoz tartozó pedagógusok, szülők, támogatók – mint a társadalmat alkotó egyének – emberek: azaz sokfélék, esendők. Ezért, ha valamiről a nyilvánosság előtt véleményt akarnak formálni, szakértőket keresnek hozzá, és munkacsoportot hoznak létre.

Ezzel szemben Kocsis Máté, aki nem jó szándékú civil, hanem hivatalnok, a köz szolgája, megengedi magának, hogy javaslatot tegyen olyasvalamivel kapcsolatban, amihez nem ért. Sem JOGI végzettsége, sem a betöltött posztja nem jogosítja fel arra, hogy egy „gyermekjogi szempontból abszurd, a mindennapi élet szempontjából kivitelezhetetlen, a családok oldaláról végtelenül kockázatos és katasztrofális téveszmét” (Gyurkó Szilvia) törvényerőre akarjon emelni.

Micsoda ország az, amit hozzá nem értő emberek ilyen módon irányíthatnak?!

Continue Reading →

Share

HÍVATLANUL ALAPDOKUMENTUMA

HÍVATLANUL

Hívatlanul létezünk. Előállnunk is úgy kell, úgy lehet: vakmerőn, hívatlanul. Ha van, ha volt hivatásunk. Ha nem akarjuk, hogy egy hallgatásba menekülő, fejét félrefordító társadalom bennünk találjon bűnbakot, és azt mondja, gyávák vagyunk. Ha a XXI. században, Európa közepén úgy gondoljuk, van beleszólásunk a saját életünkbe, tudatosan és jól akarjuk végezni a munkánkat, és felelősnek érezzük magunkat a ránk bízott gyerekekért. Ha tanárok vagyunk. Ha tényleg a mi szakmánk a legszebb. Elméket nyitogat. Tudni és lenni segít. Ha magunk is elmék vagyunk, nem vadak.

A HÍVATLANUL-csoportnak nem kevesebb a célja, minthogy a sok „ha” végére járjon. Hányan vagyunk a százötvenezres pedagógustársadalomból, akik hajlandók lennénk a nevünket is vállalva tiltakozni a 2011-ben elfogadott köznevelési törvény minden szakmaiatlan, felelőtlen pontja és romboló hatása ellen. A lehetséges tiltakozók számára vagyunk kíváncsiak.

Csak akkor lépünk a nyilvánosság elé, ha a jelentkezők, azaz a tiltakozók létszáma elér egy kritikus számot (ötvenezret), vagy a csoporttagok kisebb létszám esetén is vállalják, hogy nyíltan és nyilvánosan, aláírásukkal tiltakoznak, mondjuk a petíciók.com oldalon vagy más, a fb csoportban, illetve levélben előtte megvitatott és jóváhagyott módon. Ha ez sikerül, a tiltakozást (az aláírásokkal) kinyomtatjuk, és továbbítjuk a megfelelő helyekre. Akár összejön ez a ma utópisztikusnak tetsző létszám, akár nem, a csoportnak lehet információ- és munkaközvetítő, segélyező, támogató szerepe is. Várunk szakmai és civil szervezeteket, tantestületeket, szülőket, támogatókat.

A HÍVATLANUL-csoport a facebookon szerveződik. Titkos, tehát csak meghívással lehet bekerülni. Ha valakihez ismerősökön keresztül nem érkezik meghívás, jelezheti a hivatlanul@googlegroups.com címen. Ugyanakkor az ide írott levélben kérhetik a felvételüket azok az érdeklődők is, akik nincsenek fenn a facebookon.

 

TILTAKOZUNK

Continue Reading →

Share

ÁLLÍTSUK MEG A BARBÁROKAT! – A HÍVATLANUL Hálózat felhívása

Felhívásunk több változatban is elkészült, tartalmilag mindegyik azonos.

Az alábbi linken található .doc és .pdf file-ok innen letölthetők, szabadon terjeszthetők és oszthatók:

https://drive.google.com/folderview?id=0BxuKU3jCbg9CaEFnOVBfREhKcWc&usp=sharing

hivatlanul_logo2-023web2.jpg

ÁLLÍTSUK MEG A BARBÁROKAT!

Continue Reading →

Share