Bevésett nevek – konferencia az ELTE Bölcsészettudományi Karán (2014. november 12.)

bevesettnevek_14nov

A Királyi Magyar Pázmány Péter (a mai Eötvös Loránd) Tudományegyetem egykori, a Holokauszt során és a második világháborúban elhunyt oktatóinak és hallgatóinak emlékére emlékművet avattak 2014. november 14-én a Trefort-kertben.

Az avatáshoz kapcsolódóan 2014. november 12–13-án „Bevésett nevek” címmel konferenciát is tartottak.

 

Az emlékművet mindazok emlékének állította az egyetem, akik életüket veszítették a zsidótörvények következtében munkaszolgálatosként, koncentrációs táborokban, üldöztetésben; vagy katonaként és polgári áldozatként. A „Névsor a fugákban” című pályamű alkotói Bujdosó Ildikó, Fajcsák Dénes, Lukács Eszter és Szigeti Nóra. Az egyetem épületének téglafalából kikapart habarcs helyére – olyan magasságban, amely az olvasást lehetővé teszi – a Trefort-kerten végigfutó bronzcsíkot helyeztek el az áldozatok nevével. A folytonos csík körbeöleli az egyetemet, középpontjába megemlékező felirat került.

A „Bevésett nevek” címmel, november 12–13-án rendezett konferencián a bevezető előadásokat Komoróczy Géza, György Péter, Csonka Laura és Szabó Levente tartotta.

Néhány idézet Komoróczy Géza Egyetem, zsidók, judaisztika – Mire emlékezünk? című előadásából, ami teljes egészében idekattintva olvasható.

„Németországban jó két évtizeden át folyt vita arról, sajtóban, a politikusok, történészek, theológusok széles körének részvételével, állítható-e Berlinben emlékmű, amely a német nemzet felelősségét jeleníti meg, és emlékműve lehet az elvetemült politika valamennyi áldozatának. Nálunk a kormány az idei nyár elején, a vidéki zsidók deportálásának befejezése és a budapesti zsidók deportálásának előkészítése évfordulóján önkényesen, alattomosan, éjszaka becsempészte a Szabadság térre a magyar felelőtlenség emlékművét. Ebben a helyzetben, a helyzetek, a szerepek tisztázása nélkül, egy emlékmű, amelyen együtt szerepelnek mindazok, akik – egy ókori kifejezéssel – nem “saját halálukat halták”: a keleti front munkaszolgálatosai, az Auschwitzba deportáltak, és vétlen polgári vagy katonai személyek (tartalékos tizedes, őrmester, karpaszományos zászlós), akik a háború, bombázás, hadifogság áldozatai lettek, még ha mind a bölcsészkarra jártak is egykoron: egy ilyen emlékmű aligha lehet több, mint sírjel: tömegsír vagy köztemető.”

„Megnyugtató, hogy az emlékmű-szalagon, amelyet a Bölcsészettudományi Kar most felavat, a központi feliratban, amelyen angol, magyar és magyar-Braille-írásos szöveg áll, elegendő hely van kihagyva az egyelőre – technikai okokból – hiányzó héber szöveg számára. Ha már a 198 névből 71 a Karon doktorátust szerzett rabbiké, összesen pedig 170 zsidóé. Ezek az áldozatok zsidók voltak, héberül hallgatták a Tórát, olvasták az imakönyvet, voltak közöttük cionisták is, mint zsidókat ölték meg őket, leszármazottjaik esetleg Izraelből jönnek megtekinteni az emlékhelyet: kell, hogy héber felirat is megörökítse emléküket. De a héber felirat nekünk magunknak is szólni fog: a jelenlegi és későbbi Egyetemnek: szimbolikus formában jelezve, hogy a héber nyelvnek, a judaisztikának most már természetes helye van a Kar szaktárgyai között.”

„A Kar elképesztő és bámulatos paradoxona a Horthy-korszak második felében éppen ez: a mind hangosabb antiszemitizmus, a lépésről lépésre megszigorított zsidótörvények, az Egyetem falain kívül, a környező társadalomban egyre erősebb uszítás mellett is a Kar tartotta magát a szabályok és a tisztesség minimumához. A második zsidótörvény után Fischer (később Ferenczy) Endre ókortörténész és ●Péter András művészettörténész proszeminárium-vezetőknek le kellett mondaniuk (1939). Mahler, Marczali, Angyal Dávid ekkor már nem tanítottak. Alig hihető, de a doktori anyakönyvek tanúsítják: a bölcsészkaron mindvégig folytak a rabbiképzős hallgatók doktori vizsgái. Csak két, ma is számon tartott név: Jólesz László (műfordító): 1943. november 20-án vizsgázott; Remete László (könyvtáros): 1944. május 6-án. Az utolsó izr. hallgató, aki az 1943/44. tanév végén vizsgát tett, egy vegyész kisasszony volt, Pick Edit (1944. június 15), később Varga Edit néven a Kőbányai Gyógyszerárugyár (a Richter Gedeon) vezérigazgatója. Az ő tanára – még a bölcsészkaron vagyunk – Gróh Gyula volt, 1937 óta a III. Kémiai Intézet (C épület) igazgatója, akadémikus (1945. márc.-tól a tanév végéig a Kar prodékánja). Nála nem kell az elfogulatlanság okát keresni: a jeles tudós minden visszaemlékezés szerint igaz ember volt.”

„Az épületeinket körbevevő emlékmű-szalagon 71 bölcsészdoktor rabbi neve áll, és száz más zsidó neve, akik Karunkon folytatták tanulmányaikat: a szervezett állami zsidógyilkosság áldozatai. Ez az emlékmű-szalag az ő egyetemi Memorbukhuk.”

Az események közös plakátja és részletes programja

„Együtt jártak a falak közé” – Interjú György Péter egyetemi tanárral, a Trefort-kerti Emlékműpályázat bírálóbizottságának tagjával

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.