2017. április 12. – tüntetések Budapesten és Miskolcon

Fotó: Népszava

Az alábbiakban Pilz Olivér (Tanítanék) Miskolcon és L. Ritók Nóra (Igazgyöngy) Budapesten elhangzott beszédét  közöljük. A tüntetések a CEU-t és a civileket ellehetetleníteni akaró törvények ellen folytak (és e cikkünk megjelenésekor is folynak).

Pilz Olivér 

Áder János két nappal ezelőtt aláírta a lex CEU-t, ami ellen tízezrek vonultak több alkalommal is az utcákra. Azt a törvényt, mely ellen felemelte hangját a tudományos- és közélet számtalan szereplője, és elítélte a nemzetközi közvélemény is. Ezzel bizonyossá vált, hogy Magyarországon végképp felszámolásra került a kormányzó hatalom ámokfutását korlátozó demokratikus fékek és ellensúlyok rendszere.

Magyarországon ma – 27 évvel a rendszerváltás után – egy Moszkva által dróton rángatott diktatúra van. Mert hogyan lehet másként magyarázni a csapból is ömlő kormánypropagandát, az újabb és újabb ellenségkép kreálását, a kollektív gyűlöletkeltést, a minden ellentétes vélemény nemhogy meg nem hallgatását, de sárba tiprását, a véleményüket kimondók ellen irányuló ellehetetlenítő akciókat, a megalázást, a fenyegetést?

Gyakran kérdezik tőlem, hogy félek-e? Nem felháborító már maga a tény is, hogy ez a kérdés egyáltalán felvetődik a XXI. században itt, Közép-Európában?

Hogyan fordulhat az elő, hogy egy kormány szembefordulva a társadalom érdekeivel szétverje az oktatási rendszert ellehetetlenítve így gyermekeink, a fiatalok és az ország jövőjét?

Az Orbán-kormány Hoffmann Rózsa nevével fémjelzett oktatáspolitikája megbukott. De a bukás nyilvánvalóvá válása és kénytelen beismerése óta sem tettek semmi előremutatót, sőt, azóta is folytatják a rombolást:

  • Lerombolták a szakképzést.
  • Meg sem próbálják megakadályozni a hátrányos helyzetűek lecsúszását.
  • A fogyatékkal élő diákok nem jutnak hozzá a szükséges ellátáshoz.
  • Szegregációban viszont a világ élmezőnyében vagyunk.
  • Folyik egy még centralizáltabb NAT előkészítése, ami még a pedagógiai módszereket is előírja majd, mint a szocializmus legsötétebb éveiben a központi utasítás.
  • Kötelező lesz a középiskolai felvételi, és keretszámokkal csökkentik a gimnáziumokba felvehető gyerekek számát, hogy a szétbarmolt szakképzés felé tereljék őket, ahonnan nincs esély a továbbtanulásra.
  • És akkor egyetemeket fognak bezárni, úgy ahogy most a CEU-t akarják…

Mindez nem véletlen, hanem a kormányzó elit hatalmának bebetonozása érdekében zajlik, mert a megtévesztő propagandának csak az alulműveltség, a tudatlanság, a korlátolt szellem lehet táptalaja.

A mi rendezvényünkkel egy időben a Hősök terén, Budapesten ismét tüntetés van. A kormány újabb törvénytervezete a civil szervezeteket akarja megbélyegezni. Azokat a szervezeteket, amelyek az itt élő emberek és az ország számára alapvető fontosságú feladatokat látnak el: segítik az időseket, az elesetteket, a hajlék nélküli embereket, védik a környezetet, a természetet, ellátják az emberek érdekképviseletét, kulturális, oktatási, egészségügyi területen tevékenykednek, és még sorolhatnánk tovább. Munkájukat eddig is tisztán, átláthatóan és befolyásolástól mentesen végezték. A kormány szerint mégis megbélyegzést érdemelnek. Ez ellen is fel kell emelni a szavunkat!

És ha már itthon vagyunk, akkor ejtsünk egy szót a mi városunkról is. A mi önkormányzatunk azon kevesek közé tartozott, mely zokszó nélkül, boldogan adta állami fenntartásba és működtetésbe oktatási intézményeit, most pedig a közétkeztetés – egy nem miskolci cég számára történő – kiszervezésével végleg megszabadult az iskoláskorúak nyűgétől. „Ez is példamutató.”  Egy elnéptelenedő város, mely nem ragaszkodik a fiataljaihoz, az itt lakókhoz.

De most tartsunk önvizsgálatot! Be kell vallanunk, hogy ezt eddig hagytuk. Sokszor fordítottuk el a fejünket, hogy ne lássunk, dugtuk be a fülünket, hogy ne halljunk és szorítottuk össze a fogunkat, hogy ne szóljunk. A hamis békesség kedvéért sokszor választottuk a hamis csendet!

És túl sokáig hittünk. Hittük, hogy a NER azt jelenti, hogy számít a véleményünk. Pedig mára kiderült, hogy ez a betűszó a Nemzet Ellenes Rombolást rövidíti.

De ebből elég volt! Ha nem akarunk továbbra is így élni, ha változásokat akarunk, akkor először is saját magunknak kell megváltozni! És azzal, hogy itt vagytok ti már megtettétek az első lépést, egy óriási lépést.

Mert ha volt jogunk választani, akkor van jogunk számon kérni is!

  • Nem maradhatunk olyan ország, ahol a jólétről és a sikerekről csakis óriásplakátokról értesülhetünk!
  • Nem maradhatunk olyan ország, ahol százmilliárdokat költenek hazugsággyártásra, miközben emberek éheznek vagy fagynak meg télen – akár a saját otthonukban!
  • Nem maradhatunk olyan ország, ahol a gyógykezelés a kiváltságosoké, a többieké pedig a hosszú szenvedés!
  • Nem maradhatunk olyan ország, ahol a hatalom saját konzultációs kérdéseire önmaga adja meg a válaszokat!
  • Nem maradhatunk olyan ország, amely nem mindenkié, hanem csak a haveroké!
  • Nem maradhatunk olyan ország, ahol nem a tudás, a tehetség, a szorgalom, hanem a hatalom közelsége számít az egyéni boldogulásban!
  • Nem maradhatunk olyan ország, ahol minden hatodik magyar gyermeknek külföldön kell megszületnie!
  • És nem maradhatunk olyan ország, ahol a kormány nem orvosa a problémáknak, hanem ő maga az előidézője azoknak!

Állítsuk meg a diktatúrát! Állítsuk meg az oktatás lezüllesztését! Állítsuk meg a propagandát! Állítsunk meg minden írott rendeletet, mely a lelkiismeret íratlan törvényeinek mond ellent!

És nem nekünk kell félnünk! Félni azoknak van oka, akik most Sorosoznak pedig soros-pénzen tanultak, akik most Simicskáznak, pedig simicska-pénzen lettek politikusok, akik most a civil szervezeteket akarják ellehetetleníteni, pedig civil szervezeteket toltak maguk előtt és pénzelnek azóta is, hogy látszat-tüntetésekkel támogassák őket, mikor megrendül a hatalmuk. Féljenek csak ők, mert egyszer el kell számolniuk!

Legyünk hát mi magunk – civilek, akár egyének akár szervezetek – a fékek és ellensúlyok! Cselekednünk kell!

A civilek, az oktatás és ezen belül a Közép-európai Egyetem ellehetetlenítése a tudás és a gondolat szabadságát támadja! Állampolgárok vagyunk, és nem alattvalók. Mi vagyunk a mindenkori kormány megbízói, nekünk tartoznak elszámolással. Sokfelől indultunk, de egy irányba tartunk. Gyermekeink, és saját jövőnket magunknak kell a kezünkbe venni!

A jövő záloga pedig az autonóm, szabad és színvonalas köz- és felsőoktatás!

Szabad országot! Szabad oktatást!

*********************

L. Ritók Nóra

Pár éve azt mondta nekem valaki: magának még sok baja lesz…. Mert ott dolgozik, ahol az állam sikertelen, ráadásul sikeresen, és még mindezt nyilvánosan is teszi. Ezt nem fogják sokáig eltűrni magának.

Akkor, néhány éve, még nem értettem.

Ma már nagyon is értem.

Mert ma már a bőrömön tapasztalom, mit jelent civilként az állam működési hézagaiban dolgozni, a demokráciadeficittel érintett területeken.

Furcsa helyzet ez.  Mert a probléma, amiben dolgozunk, a regnáló hatalom szerint nincs is. Hiszen nincs gyerekéhezés, mélyszegénység, szegregált, az esélyegyenlőtlenséget termelő oktatás, munkanélküliség, nincs hiányos egészségügyi ellátás, sem analfabetizmus, nyomorúság, sem leszakadó térségek. Csak megint ebben a fránya Európai Unióban találják ki, hogy az Észak-alföldi régió, ahol dolgozunk, Európa legszegényebb 10 régiója között van.

Most megpróbálom a magunk példáján bemutatni ezt az egészet. Hogy értsék, mit jelent ez, miért vagyok ma itt.

Az alapítványunk öt közhasznú (állami) feladatot lát el. Az állami rendszer mellett. Mi, civilek szervezünk állami támogatás nélkül tanodát, hogy a problémásokat egyébként magából kivető iskolarendszerben tarthassuk a lemorzsolódás kockázatának kitett gyerekeket, pótoljuk az egészségügyi rendszer hézagait, szűrővizsgálatokat szervezünk, eljuttatjuk őket a kórházba, vizsgálatokra, mi váltjuk ki a legszegényebb gyerekek gyógyszereit, készíttetjük el a szemüvegeiket. Bepótolunk a szociális rendszerbe, villanyt köttetünk vissza, házakat javítunk, osztunk élelmet és tűzifát, ruhát, cipőt, segítünk a születéstől a temetésig a krízishelyzetekben. Mi szervezzük a közösségi rendezvényeket, próbáljuk visszaépíteni azt, amit a szegénység szétzilált. Segítjük a legelesettebbek hivatali ügyintézéseit, fejlesztjük a részvételi demokráciát ott, ahol a szocializáció az alárendeltség elfogadására nevel. Munkahelyet teremtünk azoknak, akiknek csak a közmunka jut, vagy még az sem. Segítjük a helyi intézményrendszert, hogy a munkáját jobban végezhesse. Mindezt sikeresen, mérhető eredményekkel, nemzetközi díjakkal elismerve.

Mi hát a baj velünk? Talán az egész azzal kezdődött, hogy láttattuk a bajt. Már a puszta létünk is azt jelezte, hogy nem tökéletes a rendszer. Mert felénk hiába ragasztják ki a villanyoszlopokra: „Magyarország erősödik”, ezt ott már azok se nagyon hiszik el, akiknek hivatalból kellene.

Baj volt, hogy elkezdtünk beszélni nyilvánosan is ezekről a gondokról. Írtunk róla. Ahol tudtunk, ott szóltunk, kérdeztünk. Először csak kekeckedőnek bélyegeztek minket. Bajkeverőnek. Aztán ballibsinek. Mazsihisztának. Sorosbérencnek. A munkánk kommunikálásával kiszorultunk az ellenzéki sajtóba. Mert a kormányzati média, az maximum a hazug sárdobálásig jutott velünk kapcsolatban. Később elindultak más dolgok is. Jöttek figyelmeztetések, fenyegetések, a következmények emlegetései. Aztán ellenőrzések sora.  Majd az alapítványunk életében az elutasított pályázatok időszaka következett. Korábban magunk írtuk, sikeresen, ma már a pályázatíró cégek sem állnak szóba velünk, fölösleges munkát beletenni, úgyis elutasítanak minket.

Uniós és hazai pályázatok nélkül maradtak nekünk a külföldi támogatások. Soros, Svájci, Norvég Alap…. ami mind, mint negatív bélyeg égett ránk az ellenségkép keltésének jól felépített rendszerében.

És ez, ha a civil törvényt elfogadják, még tovább fokozódik majd.

Azt mondják a döntéshozók, csak azokat akarják ezzel ellenőrizni, megjelölni, akik ellenségei Magyarországnak. De kérem szépen, mivel vagyunk mi azok? Azzal, hogy mi egy 21.századi demokráciában gondolkodunk? Hogy nem vagyunk hajlandók azt hazudni, hogy minden rendben van? Hogy véleményünk van?  Hogy szót emelünk az elesettekért?  Vagy szólunk a korrupció ellen? Hogy mi nem ilyen Magyarországot akarunk?

Hogy miért vagyok ma itt? Mert azt látom, hogy körülöttem félnek az emberek. A gyanakvás már észrevétlenül bekúszott mindenhova. Jobb kimaradni, nem szólni, hallgatni, félrenézni, elviselni… Jobb lojálisnak lenni.

A vidék különösen csendes. Nem egyetértő csend ez, hanem bezárkózó. Az egzisztenciális függés béklyójában tartó.

De mi lesz így velünk? Ha nem szólunk, mi lesz a vége? Milyen utat építünk a gyerekeinknek a fel nem vállalt gondolatokkal, a némán elfogadott igazságtalanságokkal?

Ugye megvannak Martin Niemöller német teológus sorai? Az utolsó mondata így hangzik: „Amikor engem vittek el, nem maradt senki, aki szólhatott volna.”

Ne hallgassunk hát…. Szóljunk, tegyünk mindannyian, még nem késő. Fogjunk össze ma, 2017.április 12-én, Magyarországon, a demokráciáért, a civilekért!”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.